Hányszor és hányféleképpen megírták már a SZÍNÉSZT. Így, csupa nagybetűvel. A színészt, amint játszik. A színészt, amint a maga életét éli a színpadon és a színfalak mögött. A színészt, akinek történelemformáló szerepe van. A színészt, aki léha, könnyelmű és csapodár. A színészt, akiért női szívek remegnek, s aki, bármilyen nehezére esik is, mégiscsak a színpadot választja. S hányszor tette már föl színészével kapcsolatban a színház a kérdést, vajon hol az igazság, hol a valóság: kint-e vagy bent?
S a színész, ha főszereplője saját drámájának, szinte mindig sikert arat. Mert a hétköznapi embert - aki, valljuk meg, csodálattal figyeli azt a másikat, aki nap nap után, estéről estére más bőrébe bújik, más arcát ölti magára, hogy emberi sorsokat mutasson meg - bizony izgatja a színész. Érdekli, miféle ember is az, aki minderre képes, s ezért nézi meg szívesen a színészről szóló előadásokat, legyen az komédia vagy tragédia, klasszikus mű vagy groteszk alkotás.
A Budapesti Kamaraszínház a Tivoliban efféle színészdarabbal, mondhatjuk úgy is, jutalomjátékkal kezdte az évadot. Eric-Emmanuel Schmitt, a mai francia színműirodalom jelese, mintha a nagy előd, Molière örökébe szeretne lépni. Legalábbis Frederick című darabja ezt sugallja. A színházról beszél benne és a színészről. Melodramatikusan és csipetnyi iróniával, látszólagos komolysággal és némi felszínességgel, mégpedig abban a korszakban, amikor a történelem, a forradalom beleszólt a színház világába is. Amikor a lánya jó hírét, s főleg gazdag házasságát féltő miniszter és a drámaírói babérokra törő, miniszteriális cenzor szívesen avatkozott be egy színitársulat életébe.
A Pacskovszky Zsolt fordította Frederick, mely Szikora Jánosnak a darabot és világát jól értő és érző rendezésében került színre, fergeteges játéklehetőséget teremt a színészeknek. Mindenekelőtt a főszerepet játszó Cserhalmi Györgynek, aki egyszerre lehet érzelmes és kemény, örök komédiás és határozott művész. Színész, aki szerelmét és valódi érzelmeit is képes föláldozni a színházért, a színpadért. S aki magát sem kímélő cselre kész, ha jó érzése, tisztessége úgy kívánja.
Remek partnere George kisasszony szerepében Vári Éva, aki mindent tud a színházról, s úgy mutatja meg az eszményi színésznő figuráját, minden sikerét és kudarcát, szerepvágyát és szenvedélyét, emberi gyarlóságát, ahogy arra csak egy vérbeli színésznő képes. Sztárek Andrea játssza a színházi örök másodikat, azt a színésznőt, aki világéletében a főszerepre vágyik, de mindig csak második lehet. Horváth Lili, Szakács Eszter, Ujvári Zoltán, Kránitz Lajos, Cs. Németh Lajos, Valkay Pál, Haás Vander Péter egy-egy jellegzetes alakkal vesz részt a játékban, amely a rendező tervezte térben arról árulkodik: illúzió és valóság keveredése, a kint vagy bent szétválasztása nem is olyan egyszerű feladat.
Róna Katalin
Róna Katalin