Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Cseppnyi iróniával fogalmazva, úgy is reklámozhatná a forgalmazó ezt a francia-indiai koprodukciót, hogy egy jegy áráért két filmet kap a tisztelt publikum. S nem is hazudna, nem ígérgetne hamisan. Tudniillik a Hanuman kilencven perces vetítési ideje alatt valóban két, műfajában vagy ha úgy tetszik: természetében is más film pereg le előttünk, videóról szólva, a képernyőn.
Az egyik egy szokványos és meglehetősen primitív kalandtörténet, amelyben a rossz emberek folyamatosan fosztogatják egy csodálatos távol-keleti történelmi emlék, egy régi korokból rejtelmesen, majdnem teljes épségben megmaradt templomváros kincseit. Egy bátor fiatalember, a környék hajdani tudós kutatójának fia felfedezi ezt és megpróbál közbelépni, hogy megakadályozza a galádságot. Személyes érdekeltsége is van a dologban, hiszen gyermekkorának ideálját, aki iránt feltámadt benne a régről csírázó szerelem, apja éppen e bűnbanda fejéhez, a sikeres, már képviselőnek is jelölt üzletemberhez akarja kényszeríteni. Már az esküvőt is kitűzték, de éppen ekkor sikerül leleplezni a csirkefogóságokat, a bűnös lebukik, az ifjú pár egymásra talál.
Nos, ezt a már sokszor látott, igencsak sablonos történetet a film készítői – élükön Fred Fougea rendezővel – hasonlóan sablonos figurákkal és eszközökkel jelenítik meg. Így aztán le is beszélném önöket a film megnézéséről, ha nem lenne a történetnek egy másik, szerencsére a filmcsinálók számára is láthatóan fontosabb vonulata, amely hellyel-közzel kapcsolódik a fentebbi történethez, de valójában saját életet él. Ennek főszereplői e környék majmai. Tulajdonképp ez is egy szerelem története, a kis Manu és Jeela, a majomlány között. Ez is tiltott szerelem, a lány apja, a majomherceg ellenzi a kapcsolatot és üldözi a fiatalokat. Az ő történetük részleteit nem mesélem el, mert ezt elragadó módon, poétikusan és izgalommal teljesen jeleníti meg a film, a nálunk Kollányi Ágoston nevével fémjelzett stílusban. Amilyen érdektelen a műkincs-manipulációs „embertörténet–, olyan megnyerő és szép, vizuálisan megragadó, poézissel teli ez a másik. Ahogy nézői reflexeinkkel elutasítjuk a felszínes, elnagyolt, kiszámítható fordulatokra épült kalandtörténetet, annyira magával tud ragadni a mesterien manipulált természetfilm, egy szépen ábrázolt szerelem és egy érdekesen bemutatott sajátos társadalom filmre vitele.
Aki szereti az ilyen, cselekményes természetfilmet, annak őszintén ajánlom, hogy ne sajnálja azt a felesleges félórát, amit az emberek által előadott sablon mozi elvisz tőlük, hogy úgy egy órán át nézője lehessen Manu és Jeela históriájának. (Odeon Video)
B. R.
