Hatalmas, üres tér, amelyet komor, kopár falak határolnak a színpad teljes távlatában. A háttérben óriássá magasodó figura képe. Merev, sovány, aszketikus alak. Raszkolnyikov. A Vígszínház Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésének színpadi változatát tűzte műsorára. Azt a drámát, amelyet Ljubimov és Karjakin adaptációja nyomán Kapás Dezső dolgozott át magyar színpadra, s amelyet sok évvel ezelőtt maga Jurij Ljubimov rendezett meg a Vígszínházban. Nem lenne szabad egy mai előadás ürügyén az évtizedekkel ezelőttit idézni, hiábavaló összehasonlítgatásokat tenni, most is csak azért szükséges, mert aligha lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a mostani produkció rendezője, Tordy Géza az egykori előadásban Porfirijt játszotta, s Kern András, a jelenlegi Porfirij, Raszkolnyikovot formázta.
Nagy kísérlet minden színházi előadás, amely regényóriásokat kíván drámává formálni, hömpölygő regényfolyamokat kíván színpadon megjeleníteni. Valójában mindig az a kérdés, új minőség születik-e, vagy az eredeti kivonata hangzik föl. Nos, a Bűn és bűnhődés mostani változata - Tordy elgondolása szerint némileg más hangsúlyokat ad a műnek, mint az adaptáció szerzői - egy fékevesztett őrjöngéssorozat. Raszkolnyikov lelkiismeret-furdalásának, ideglázának históriája, rémálmainak sorozata. Rémképek és valóság váltakozása, miközben újra és újra előjön a bűn, amelyre nincs föloldozás.
Raszkolnyikov körül ott vannak mind a történet mellékfigurái, életének, sorsának meghatározó személyei, akik így vagy úgy hozzájárulnak cselekedeteihez, eldöntik, mit és miként tegyen. Anyja (Szegedi Erika), aki szívesen venné, ha leánya, Raszkolnyikov testvére végre férjhez menne a gazdag Luzsinhoz (Hajdu István), aki persze mélyen megveti a szegény és beteg volt egyetemistát. Dunya (Balázsovits Edit), aki odaadná magát Luzsinnak, csak hogy segíteni tudjon a családon. Az öngyilkosságba menekülő Szvidrigajlov (Kulka János), az igaz barát, a mit sem sejtő, jóságos Razumihin (Gyuriska János) és Marmeladov (Borbiczki Ferenc), aki még mielőtt elütné a kocsi, elmondja, hogy lánya, Szonya prostituált lett, hogy megmentse az éhhaláltól aprócska mostohatestvéreit. A tüdőbeteg Katyerina Ivanovna (Pap Vera), aki alig éli túl a részeges férj halálát. S persze Szonya (Hámori Gabriella), az egyetlen, aki előtt Raszkolnyikov nem tagadja bűnét, s aki arra készteti, be kell vallania, történjék bármi, hiszen csak a bűn vállalása hozhat megtisztulást. S mindenekfölött Porfirij, a vizsgálóbíró, az ellenfél, aki úgy szövi hálóját Raszkolnyikov köré, hogy tudja, kivárhatja, amíg a diák végleg összeroppan, s maga tesz vallomást.
Az előadás az erkölcsi kérdésekre igyekszik a hangsúlyt helyezni, arról akar beszélni, hogy nincs olyan eszme, nincs olyan kísérlet, nincs olyan lázadó gondolat, amely följogosítana az emberélet kioltására.
Tordy előadása ugyan bocsánatkérésre késztet, de maga is tudja, a gyilkosságra nincs megbocsátás. Mert az emberi életet visszaadni sohasem lehet.
Róna Katalin
Róna Katalin