A Nemzeti Színházból az évad elején egy tollvonással Pesti Magyar Színházzá lett társulat immár úgy látszik, véglegesen elfogadta, be kell állnia a közönségcsalogató, mégpedig a zenés játékokkal közönséget csalogató teátrumok sorába. Elfogadta - vagy legalábbis elfogadni látszik - azt a színházi gondolkodásmódot, hogy a zenés előadás népszerű, majd' mindig komoly közönségsikert hoz. Ezt igazolja a Hevesi Sándor téri színház legújabb premierje, Dale Wassermann, Mith Leigh és Joe Darion zenés drámája, a La Mancha lovagja, amelyet Blum Tamás fordításában Albert Marre eredeti produkciója nyomán adnak elő Iglódi István rendezésében.
Régmúlt időre néz vissza ez a zenés dráma, nem ami a születésének idejét jelenti, hanem a história tekintetében. Hiszen közel négyszáz esztendő is eltelt azóta, hogy Madridban megjelent az utóbb híressé lett regény: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha. Írója, Miguel de Cervantes maga is olyan szegény nemes volt, mint amilyennek hősét mutatta. Sorsa is éppoly hányatott volt, mint a szélmalommal is harcot vívó lovagnak, hogy azután élete második felében fölcsapjon költőnek, írónak, s a szonettek, pásztorregények között egyszer csak megalkossa azt a pikareszk regényt, amely végül halhatatlanná tette. Hiszen eltelhettek a regény születése óta századok, változhattak divatok és koreszmények, Don Quijote és ideáljai ma is élnek.
Ahogy Don Quijote elhatározza, hogy az olvasmányaiból szőtt szép ábrándjait megvalósítja a mindennapokban, ahogy fejébe veszi, és elhiszi, hogy megvívhatja majd a maga csatáját a világgal, ahogy túllép faluja határain, meg kell látnia, mi a különbség az álmok és a valóság között. Erről szólt a maga idején Cervantes, és erről beszél a huszadik századi zenés játék is. Végigkíséri Don Quijote útját, megmutatja szerelmét, Aldonzát (Gregor Bernadett), hű társát és követőjét Sanchót (Kocsis György), találkozásait Carrascóval (Tóth Sándor), a fogadóssal (Huszár László), s a többiekkel: az unokahúggal (Auksz Éva), a házvezetőnővel (Csomor Csilla), az atyával (Botár Endre), az inkvizíció katonájával (Mihály Pál), a borbéllyal (Tahi József).
A komoly énekesi fölkészültséget kívánó szerepet, Don Quijotéét - ha úgy tetszik, a dráma elgondolása szerint Cervantesét, hiszen a játék író és hőse gondolkodásának, eszményének azonosságára, az átfedésekre, áttűnésekre épül - Szakácsi Sándor játssza-énekli. Zenés játék a Víg, a Madách és a többi után immár a Pesti Magyar Színházban is. Betagozódás a sorba? Meglehet, bár ha arra gondolunk, hogy annak idején ez a színpad adott otthont az István, a király nagyszínházi premierjének is, nem mondható, hogy errefelé nincsenek hagyományai a jó színvonalú zenés színjátszásnak. Miként fölfogható úgy is: a váratlanul és kéretlenül új névtábla alá sodródott társulat most Don Quijote szellemében, bizalmával és hitével küzd megmaradásáért.
Róna Katalin
Róna Katalin