Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Szécsi Pál hajdani slágere ezúttal akár egy nemzetközi hírnevet szerzett tánccsoport élethalálharcának szlogenje lehetne. A Szegedi Kortárs Balett - Juronics Tamás vezetésével - éveken át sikert, elismerést ért el produkcióival ország- és Európa-szerte. De gazdasági, nézettségi mutatókra hivatkozva tavalytól már „alanyi jogon" nem táncolhatnak városukban. A kamaraszínházat szétverték, a felújítás alatt azt sem használhatják. Nagy egyeztetés után öt alkalmat azért engedélyezett nekik a felsőbbség. Ezt a méltatlan helyzetet, ezt a vereséget és dühöt transzformálta Juronics és együttese Postcriptum címmel egész estés műsorrá. Kecskeméten és Budapesten adják elő a frissiben megalkotott produkciót. Például a Thália Színházban január 30-án, este 7 órakor. A modern táncot szerető és a rokonszenves művészek igazáért szurkoló közönség sajátos, de nagyon aktuális darabot láthat majd.
Hatalmas, nyomasztó-szürke falak határolta csupasz színpadon zajlik a kiűzetés processzusa: a bal sarokban elegáns, polgári miliőben, banklámpa fényében fürdő antik íróasztalnál, nagymama-fotelben trónol a néma, de mindenható Valaki. Keze a magnó gombjain, s a táncosok hiába adnak bele apait-anyait a mozdulatok, az érzelmek ívelésébe, mindig durván megszakad az áradó Bach- és egyéb muzsika. Kényúrként játszik a háttérben meghúzódó kinevezett az emberek idegeivel, hitével, akarásával. Sorra hullnak ki a művészek a karból, megbomlik a vérrel-verítékkel begyakorolt harmónia, élettelenül zuhannak a röppenésre trenírozott testek. Abszurd dolgok esnek meg a vezető koreográfussal, már semmi sem olyan, mint volt: álarc merevíti a társak vonásait is; aki valamiért kilóg közülük - hiába próbál beilleszkedni -, kilökődik a hideg magányba. A fiú-lány kapcsolat is durva aktussá züllik, bár van, aki még kéreti magát, még mórikál valami „művészies", sztáros allűrt, mielőtt megadná magát. Kavarognak a kezek, lábak, lebbennek a Molnár Zsuzsa (ő a díszlettervező is) megálmodta, mai trendet mutató kaftánféleségek, szürkén komorak a férfiak öltönyei. Hintán emelkednek a nők a koszos „rögvalóság" fölé, elrugaszkodva a fájó tényektől. Zsigeri dühüket csak a kitömött, elegánssá formázott rongyférfiakon töltik ki, szétcsapkodva őket a padlón. Ömlik a fényben a magok miriádja, sorban kipukkannak a „tiszteletreméltó" öltönyösök. Kupacban egymásra dobálva aztán már nem is olyan félelmetesek: a klientúrát szimbolizálva sokadalmat alkotnak így, nem minőséget.
Vannak pozitív pillanatok is, a döngve kitáruló óriás kapun beömlő fehér fény, a finoman simító mozdulatok az egymásért érzett felelősség és kiállás erejét jelzik. Akadályokon vetik át magukat, melyek először megmászhatatlan falként tornyosulnak előttük: mindig együtt győznek le mindent. A végén eltűnik a Valaki, a fotelbe a főszerepet táncoló Juronics Tamás magamagát ragasztja be, szó szerint, fekete szigetelőszalaggal, mozgásképtelen senkivé téve magát. A társulat már nem is törődik az újabb hatalomba-gárgyulttal. Ad astra, azaz a csillagokig építik tovább kis fehér lépcsőiket a mindig újrakezdők konokságával és megszállottságával.
Szász Judit
