Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Mások úgy vélik, hogy a globalizáció átok, hatására a szegény országok szükségszerűen egyre jobban lemaradnak a többiektől. És ami azt illeti, kétségtelen, hogy a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank afrikai programjainak húsz éve után az ottani országok még mindig a szegénység mocsarában fuldokolnak, s nem sok haszna látszik a Washington kezdeményezte programok sorának. Hát akkor kinek is van igaza ebben a vitában, amely az elmúlt egy év alatt a nemzetközi gazdasági tanácskozások termeiből kiáradt Seattle, Washington és most Prága utcáira?
A válasz természetesen az, hogy az élet sokkal bonyolultabb, mint amit a globalizációval kapcsolatos, mereven szemben álló értékelések - minden bajok egyetemes gyógyszere vagy átok - tükröznek. A világ különböző részeinek különböző típusú kihívásokkal kell szembenézniük. Egyesek számára a globalizáció meglehetősen biztos utat jelent a sikerhez, másokra önmagában nem lehet komoly hatása, mert az ezeket az országokat sújtó legégetőbb társadalmi és gazdasági problémákat a szabad kereskedelem vagy a piaci reformok önmagukban nem oldhatják meg.
Először is egyes országokat alapvetően hátrányos helyzetbe hoz földrajzi helyzetük. A világnak ugyanis vannak olyan részei, amelyek igencsak távol esnek a nemzetközi kereskedelem helyszíneitől. Gondoljanak az Andok felföldjeire, Irán, Irak és Afganisztán hegyvidéki térségeire, Közép-Ázsiának vagy Afrikának a szárazföld belsejébe zárt országaira, mint Ruanda, Burundi, Burkina Faso. Ezeken az országokon nemigen képes segíteni a globalizáció, általában szegénységre és gazdasági elszigeteltségre ítéltettek; számukra a globalizáció nem átok, de megoldást sem jelent problémáikra.
A globalizáció arra sem képes, hogy megszüntesse a trópusi éghajlathoz kapcsolódó betegségek magas számát. Nigériában vannak olyan helyek, ahol egy év alatt háromszázszor csípheti meg az embert egy maláriát hordozó, fertőző moszkitó, amíg én például meglehetősen biztos lehetek abban, hogy Bostonban nem fogok maláriával megfertöződni. Afrikában évente 500 millióan betegednek meg maláriában és mintegy 2 millióan halnak bele. A malária ugyanolyan halálos biztonsággal képes megsemmisíteni a gazdasági növekedést és gátat emelni a külföldi beruházások elé, mint a háború vagy a rossz gazdaságpolitika.
Másodszor nagyon sok függ a nemzeti fejlesztési stratégiáktól. Azok az országok, amelyek kemény protekcionizmussal zárták el magukat a világpiac-tól az elmúlt húsz évben, alaposan ráfizettek. A szocializmust választó államok valamennyien tönkrementek. Az export hajtotta növekedés elengedhetetlennek bizonyult a gazdaság fejlődéséhez, azon egyszerű oknál fogva, hogy az országok kénytelenek a világpiacról beszerezni technológiát (nagy részét high-tech berendezések formájában), és ezt csak akkor engedhetik meg maguknak, ha elegendő exportbevételre tesznek szert.
A szabad kereskedelem azonban nem elég. Mai gazdasági ismereteink szerint azoké az országoké a legnagyobb sikertörténet, amelyek fejlődésüket nemcsak az export növelésére, hanem emellett a tudományba, a technológiába és a felsőoktatásba való jelentős befektetésekre építik. A teljes fejlesztési stratégiához tehát egyesíteni kell a globalizációt a megfelelő költségvetési befektetésekkel.
Az IMF, a Világbank és a WTO tanácskozásai ellen tüntetők jelentős része rosszul tájékozott volt a világpiacok potenciális hasznát illetően, de teljesen igazuk volt, ami a globalizáció politikáját illeti. Számos ország egyértelműen képtelen hasznot húzni a globalizációból és egyre mélyebbre süllyed a nyomorba. A tiltakozók azt is megértették, hogy a gazdag országok - valamint a gazdag országok ellenőrzése alatt álló IMF és Világbank - annak ellenére, hogy többször is ígértek pénzügyi segítségnyújtást, adósságelengedést és támogatást a betegségek megfékezéséhez, valójában nagyon keveset tettek.
Ezért egy olyan új globalizációs stratégiára van szükségünk, amely biztosítja, hogy a világ eddiginél sokkal nagyobb részének váljon hasznára a világpiacok bővülése. A gazdag országoknak segíteniük kellene a szegényeket a földrajzi helyzetükből adódó hátrányuk ledolgozásában azzal, hogy hozzájárulnak egy széles körű támadás finanszírozásához az AIDS, a malária és más fertőző trópusi betegségek ellen. A gazdag országok abban is sokkal többet segíthetnének, hogy a szegények részeseivé váljanak az információtechnológiai forradalomnak. Támogatniuk kellene a szegény országok tudósait és egyetemeit, hiszen ezek kulcsfontosságúak ahhoz, hogy technológiai megoldásokat találjanak azokra a kihívásokra, amelyekkel a világ legszegényebb nemzeteinek szembe kell nézniük. Évente és személyenként néhány tucat dollár dollármilliárdok tucatjait generálná külföldi segítségben, s alapvető változást hozna a világ legszegényebb embereinek életminőségében - és a globalizáció hasznában.
COPYRIGHT: PROJECT SYNDICATE
(JEFFREY D. SACHS PROFESSZOR A HARVARD EGYETEM NEMZETKÖZI FEJLŐDÉS
KÖZPONTJÁNAK IGAZGATÓJA)
