A korábbihoz képest jelentősen csökkentett állami támogatás mellett elméletben október 1-jétől igényelhető lakáshitel. Annak azonban, aki arra számít, hogy rövidesen hozzájuthat ilyen kölcsönhöz, csalódnia kell. Mint a CIB-nél lapunk érdeklődésére elmondták: a támogatott forintlakáshitel konstrukció - a vonatkozó kormányrendelet alapján - kidolgozás alatt van. A CIB Bank ezzel várhatóan október végén-november elején bővíti kínálatát. A Budapest Banknál egyelőre nem érhetőek el ezek a típusú támogatott forinthitelek és a hitelintézetnél a konstrukció iránt egyelőre érdeklődést sem tapasztalnak. Az új, államilag támogatott forinthitel nem érhető el a K&H-nál sem - derült ki a lapunknak adott válaszból. Mint a hitelintézetnél kifejtették: folyamatosan vizsgálják, mekkora erre az ügyféligény, de úgy vélik, az új K&H Szenzációs forinthitel mindenki számára előnyös megoldást kínál, hiszen nincs jogszabályi kötöttség a jogosultságot illetően.
Az OTP Bank korábban ugyan hangsúlyozta, hogy felkészült a 2009. október 1-jével induló, állami kamattámogatás mellett nyújtható forinthitelek igénybefogadására, honlapján azonban nyomát sem találtuk ilyen konstrukciónak. Az MKB is a megoldás gyors bevezetését helyezte kilátásba, úgy tűnik, ez a hitelintézet legalább hajlandó már elbeszélgetni az érdeklődőkkel.
