A pénzügyi vállalkozások közül többen panaszolták, hogy azok a bankok, amelyek saját adósvédelmi programot alkalmaznak, az ő ügyfeleik elől elzárják ezt a lehetőséget. A pénzügyi vállalkozások ugyanis általában banki forrásból tudnak finanszírozni. Amennyiben pedig a bank nem enyhít, pláne szigorít a vele kapcsolatban álló cégnél, a pénzügyi vállalkozás sem tud enyhíteni saját adósai terhein.
Az OTP Bank - tudtuk meg - az általa finanszírozott független pénzügyi szolgáltatóknál, lízing- és faktorcégeknél a keretfeltételekben általában évente állapodik meg, a felülvizsgálatot az adott cég komplex kockázati megítélése függvényében is ugyanilyen gyakorisággal végzik el. A legnagyobb magyar bank tájékoztatása szerint jelenlegi üzletpolitikájuk ennek az ügyfélkörnek a hitelezését a megnövekedett ágazati kockázatokra tekintettel csak a korábbiaknál szigorúbb feltételekkel teszi lehetővé. Mint hangsúlyozták, azoknak az ügyfeleknek, akik a szerződés szerinti adósságszolgálat teljesítése során nehézségekbe ütköznek, igyekeznek segíteni. Ez alól nem jelentenek kivételt a pénzügyi vállalkozások sem. Mindez azonban nem jelentheti az új kihelyezésekhez kapcsolódó refinanszírozási feltételrendszer lazítását, tekintettel arra, hogy a szolgáltató csak közvetítő, a banki hitelek megtérülése - a szolgáltatókat jellemző alacsony tőkeellátottságból adódóan - elsősorban a refinanszírozott követelésekből várható. A banki adósvédelmi program alkalmazása a pénzügyi szolgáltatók esetében alapvetően a problémásnak minősülő konkrét refinanszírozott ügyletek egyedi értékelése keretében, az adott lízingbe vevő vagy faktoráltató partner pénzügyi helyzetének és jövőbeli lehetőségeinek elemzése alapján, egyedi ügyletként mérlegelendő.
A CIB Bank által finanszírozott pénzügyi vállalkozások korábban arról tájékoztatták a bankot, hogy - kisebb méretüknek köszönhetően - rugalmasan és viszonylag gyorsan tudják kezelni azon adósok fizetési könnyítésre vonatkozó kérelmeit, akik a válság miatt átmeneti pénzügyi gondokkal küszködnek. Mint a hitelintézetnél lapunk érdeklődésére elmondták, pozitívan értékelik, hogy a pénzügyi vállalkozások nyitottak az átmeneti nehézségekkel küszködő, ugyanakkor együttműködésre törekvő ügyfelekkel való megegyezésre. A Budapest Banknál kérdésünkre csak azt hangsúlyozták, hogy az általuk ajánlott törlesztési könnyítéseket a bankfiókokon keresztül igényelhetik az ügyfelek.
A dolgot persze nehezíti, hogy a két terület (a bajba jutott magánadósok megsegítése és a pénzügyi vállalkozások finanszírozása) eleve külön üzletághoz tartozik. A megfelelő portfólióval rendelkező pénzügyi vállalkozások - derül ki lapunk körkérdése nyomán - a finanszírozó bank enyhítése nélkül is képesek például átütemezési lehetőséget biztosítani egyes ügyfeleiknek. A bankok egy része szerint jelentősebb probléma csak akkor lehet, ha a kihelyezéseknél a cég tömegesen alkalmazott a piacinál sokkal enyhébb feltételeket, így a válság hatására a portfólió romlása is nagyobb mértékű. Ilyen esetben azért zárkózhatnak el a feltételek újratárgyalásától a bankok, mert azzal a pénzügyi vállalkozás túlzott kockázatvállalását is magukra vennék.
