Szeptember 1-jétől felfüggesztettük a svájcifrank-alapú hitelezést és ezzel egyidejűleg az euróalapú hitelek ügyleti kamatát egy százalékponttal csökkentettük. Ennek megfelelően a finanszírozás fő devizaneme az euró lett, de a forinthitelek iránt is a korábbi időszakét meghaladó arányú érdeklődés tapasztalható.
CIB Bank
Az év elejéhez képest jelentős változás, hogy míg januárban csak az új ügyletek 4-5 százaléka volt forintalapú hitel, addig az év közepén már minden negyedik ügyfél ilyen hitelt választott. Ennek a tendenciának a további erősödésére számítunk a közeljövőben.
Budapest Bank
Az idén a beérkező igénylések megközelítőleg 80 százaléka svájcifrank-alapú volt, míg 19 százalék a forint- és mindössze egy százalék az euróhitelek aránya. A jövőben arra számítunk, hogy az euróalapú hiteligénylések száma növekszik. Hiteltípusonként körülbelül fele-fele arányban igényeltek az ügyfelek adósságrendező, valamint szabad felhasználású jelzáloghitelt, illetve lakáscélú hiteleket.
OTP Bank
Jelenleg az euróalapú piaci lakáshitel dominál. Az új kamattámogatási rendszer október 1-jei indulásával várhatóan ismét élénkül a forintalapú hitelezés, az euróalapú hitelek iránti jelentős kereslet mellett.
Aegon Hitel
Az új kihelyezések 90 százalékát a svájcifrank-alapú hitelek teszik ki. Hitelcél szerint az új kihelyezéseink 65 százaléka ingatlancélú, 35 százaléka pedig szabad felhasználású vagy hitelkiváltási célú. A továbbiakban is hasonló arányokra számítunk.
UniCredit Bank
Az euróalapú hitelek kondíciói ugyan jelenleg még előnyösebbek a piaci kamatozású forinthitelekénél, de hosszabb távon a forinthitelek térnyerése várható. Ennek mértékét, ütemét alapvetően meghatározza majd a forintkamatok alakulása, aminek irányát a jegybanki alapkamat-csökkentések már jelzik. Ugyancsak a forinthitelek népszerűségének növekedése irányába hat majd, hogy október 1-jétől ismét elérhető lesz a támogatott forinthitel a jogszabály által meghatározott kör számára és az ugyancsak ott meghatározott hitelcélokhoz.
