A korábbi tőzsdei szárnyalásból nem profitáló lakosság most jó lehetőségeket lát a részvényvételre. Ők érzékelhetően sokkal optimistábbak az elemzőknél, akik sorra rontják le a hazai vezető részvények célárát. Persze mielőtt ez bárkit aggodalommal töltene el, nem árt tudni: ugyanazok, akik most a leminősítések sorát hajtják végre, a boom idején is ugyanilyen vehemenciával léptek - az ellenkező irányba. A befektetési bankházak ajánlásainál ráadásul arról sem szabad megfeledkezni, hogy többnyire maguk is pozícióban vannak. Az óvatosság persze indokolt. Ez azonban elsősorban a befektetésre fordított pénz és időtáv vonatkozásában egyértelmű. Attól most nyilvánvalóan mindenkit érdemes eltántorítani, hogy hitelből, esetleg a család napi költségvetése terhére vegyen részvényeket. Akkor is, ha ezek az ügyletek nem tőkeáttételesek, hanem direkt módon végrehajtottak. Arra ugyanis, hogy a magyar piac stabilan nyereségessé tegye ezeket az ügyleteket, akár évekig is lehet várni. De talán érdemes, hiszen korábban is csak hosszabb időtávon keletkeztek igazán szép eredmények.
A hétfői jegybanki kamatvágás egyébként kiemelt jelentőségű lehet a befektetőknek. A korábbi 300 bázispontos emeléshez képest persze az 50 bázispontos csökkentés legfeljebb gesztusértékű. A jelenlegi piaci körülmények között azonban a jelzések is felértékelődnek. Abban az esetben pedig, ha a továbbiakban fokozatosan (és meglehetősen ütemesen) apad a jegybanki alapkamat, a megtakarítások újabb átrendeződésére lehet számítani.
