Zugrovics Loránd, a Generali pénztári szakértője a következő évben az egyéni befizetések terén egyértelműen visszaesésre számít. Mint kifejtette: a megnövekedett terhek finanszírozására (a hitelek törlesztőrészleteinek növekedése) és az életszínvonal fenntartására az emberek első körben a megtakarítási pozíciójukat fogják feladni, ami kihatással lesz a pénztári megtakarításokra is. Noha némi élénkülés tapasztalható a munkáltatók részéről az adó- és járulékmentes béren kívül juttatások iránt - a cégek ugyanis szeretnének többletjövedelmet adni dolgozóiknak, bérköltségeik növekedését viszont nem tudják vállalni -, Zugrovics ezzel együtt úgy látja, hogy a foglalkoztatási szint visszaesésével a munkáltatói hozzájárulásban részesülő munkavállalók száma is csökken majd. A szektor fejlődésének irányába hat ugyanakkor a cafeteriánál a 400 ezer forintos limit eltörlése. A szakértő szerint a pénztáraknál akkor lehet majd világosabban látni, amikor már lekönyvelték azokat az év végi befizetéseket, amelyekkel a pénztártagok az adókedvezményüket szándékoznak optimalizálni.
Lehoczky László, az MKB-kasszák elnöke szerint a jövő évet illetően nagy bizonytalanság érzékelhető a vállalatok körében. Két fő ellentétes hatás érvényesül: a költségcsökkentési követelmények miatt az adómentes összegekkel való takarékoskodás szándéka, valamint a cafeteria-rendszeren belül - az azonnali hozzáférési lehetőség miatt - egészségpénztári befizetések preferálása. Lehoczky úgy véli, 2009-ben a főbb pénztári mutatók növekedése az ideinél lassabb lesz, de visszaesésre azért nem kell számítani. Az Axánál - ahol eddig nem tapasztalták, hogy a válság hatna a szektorra - 2009-ben főleg a tagdíj-nemfizetők számának emelkedésére számítanak. A Dimenziónál azt hangsúlyozták, hogy a pénztárra vonatkozó jogszabályok által előírt 3 éves hosszú távú terv már több éve csekély realitással bír (a korábbi évek rendszeres, pénztárakat jelentősen sarcoló jogszabályváltozásai miatt), de a 2009-2011. évi időszakra vonatkozóan ez különösen igaz.
Lukács Marianna, a Patikapénztár vezetője szerint az önkéntes pénztári szektor által kezelt vagyont biztosan "megnyirbálja" a válság. A szektorszintű csökkenés mögött azonban ettől eltérő tendenciák is lehetnek. Lukács összességében a szektor átrendeződését várja, ami újrapozicionálhatja az egyes szereplők súlyát. Elmondta, a Patika-csoportnál nemcsak a Patikapénztár, hanem a Tradíció Nyugdíjpénztár is értéknövelő befektetési eredményt ér el. Az elmúlt hetekben pedig jól látszott, hogy a Patikapénztárban munkáltatói tagsággal rendelkező munkáltatók a Tradíció Nyugdíjpénztárba is utalnak a munkavállalóik után. Ezt azzal indokolták, hogy nem számolják fel a régi nyugdíjpénztárban a vagyont, hiszen az csak visszahozza valamikor az értékét, de a jövőben megosztják a kockázataikat azzal, hogy egy új piaci szereplőnek is bizalmat adnak.
