A finanszírozási csalások - amelyek éves szinten akár 14 milliárd forint kárt is okozhatnak - visszaszorítása érdekében a rendőrség és a Lízingszövetség együttműködési megállapodást írt alá és összehangolt intézkedéssorozat elindításáról döntött. A hitelsértések és -csalások száma 2003 óta megötszöröződött Magyarországon, miközben a bűncselekményeknek kevesebb mint fele vált ismertté. Az együttműködés azért fontos, mert a szakértők által az elmúlt másfél évben azonosított finanszírozási csalások rendszerint túlmutatnak a szövetség hatáskörén - fejtette ki Lévai Gábor, a Lízingszövetség főtitkára. A lízingcégek csaknem háromezer feljelentést tettek az elmúlt két évben finanszírozási csalásokkal kapcsolatban. A lejárt kintlévőség ezeknél a szerződéseknél meghaladta az 5 milliárd forintot. Az elindított nyomozásoknak több mint 20 százaléka minden eredmény nélkül szűnt meg 2007 végéig. Ugyanebben az időszakban eredményesen a feljelentések kevesebb mint 20 százaléka zárult, a követeléseknek mindössze kevesebb mint 10 százaléka térült meg. Amíg az egyes kapitányságok önállóan nyomoznak a finanszírozási csalásokkal kapcsolatban, sokszor nem ismerhető fel a szervezett bűnözés jelenléte, ezért a Lízingszövetség javasolta a finanszírozási csalásokkal kapcsolatban egy országos hatókörű munkacsoport létrehozását, valamint a finanszírozó cégekkel való aktív együttműködés kereteinek megteremtését.
Mivel a finanszírozók feljelentéseinek jelentős része meghiúsul a hatósági munkatársak nem kellő mélységű finanszírozási ismeretei miatt, a Lízingszövetség szakmai és anyagi támogatásával az elmúlt fél évben elkészült egy a finanszírozási csalásokról szóló tankönyv, amelyből 2000 példányt átadtak a Rendőrtiszti Főiskolának. Az ORFK és a Lízingszövetség közti megállapodásnak az is részét képezi, hogy a Lízingszövetség a rendőrség munkatársainak oktatásokat, konferenciákat szervez, valamint rendszeres egyeztetéseket tartanak az újabb elkövetői módszerek feltárása és megelőzése érdekében.
A strómanok vagy tönkrement cégek, illetve fiktív gépkocsik felhasználásával elkövetett lízingcsalások, illetve a gépjármű értékével - például önerővel - kapcsolatos csalások esetében a csalók azzal a céllal keresik meg a finanszírozó cégeket, hogy a lízingelt vagy kölcsönre vett eszközt eladják vagy a folyósított összeget egyszerűen ellopják. E bűncselekmények ellen a Lízingszövetség szerint - a rendőrség és a finanszírozók közötti együttműködésen túl - több területen és összehangoltan kell felvenni a harcot: a finanszírozás tényének a forgalmi engedélyben való megjelenítésével, a gépjárművek és alkatrészeik jelölésével, a teljes körű adósnyilvántartás létrehozásával, a munkáltatói igazolás valódiságának APEH- és OEP-adatlekérdezéses ellenőrizhetővé tételével - tette hozzá Lévai.
