Az idén nyáron újabb szereplőként belépett a privátbanki piacra a Commerzbank is. A hitelintézet azonban a 30 millió forintnak megfelelő összegtől elérhető szolgáltatásait alapvetően a nála számlát vezető vállalati ügyfeleinek - vállalati vezetőknek, tulajdonosoknak - kínálja. Az ügyfelek kegyeiért folyó versenyben a most piacra lépők és piacot nyerni kívánók még nagyobb eséllyel indulhatnak, hiszen az igazán testre szabott és egyéni, személyre szabott szolgáltatásokat egyre inkább értékelik - hangsúlyozta Czégé Attila igazgató. A hátteret jól mutatja, hogy a Commerz-csoport private banking üzletága közel 28 milliárd eurós vagyont kezel.
Az idén más változás is bekövetkezett ebben a szegmensben. A CIB és az Inter-Európa Bank év elejei egyesülését követően a pb-ügyfelek száma meghaladta a négyezer főt, a kezelt vagyon pedig a 230 milliárd forintot. Az első negyedévben - néhány hazai pénzintézethez hasonlóan - a CIB Bank (is) az ügyfél-szegmentáció mellett döntött, kiemelt kiszolgálásban részesülő ügyfeleit tovább kategorizálta - úgynevezett prémium és privátbanki ügyfelekre. Lépésüket azzal indokolták, hogy így a legnagyobb megtakarítással rendelkező ügyfelek számára még magasabb színvonalú és még szélesebb választékot, a prémium ügyfélkörnek pedig (termék és kiszolgálás szempontjából is) magas szintű minőséget tudnak biztosítani. A szegmentációt követően az ügyfelek száma kétezer fő feletti lett, míg a kapcsolódó portfólió 220 milliárd forintra tehető. A CIB-nél ennek megfelelően jelenleg a fővárosban 40, míg vidéken 30 millió forint az induló megtakarítási állomány nagysága.
A privátbanki szolgáltatások jelenlegi tendenciáit alapvetően a zavaros piaci viszonyok határozzák meg. Emellett azonban akadnak bankok, amelyek más jelenségeket is észlelnek. A magyar ügyfelek körében - mondta el Kállay András, az Erste private banking igazgatója - egyértelmű az igény az offshore számlavezetés és struktúrák létrehozása iránt, emellett a környező országok vagyonosabb ügyfelei is érdeklődnek a hazai számlavezetés feltételeiről. A vagyonok koncentrációja folyamatosan növekszik, ügyfelenként átlagosan két hazai számlavezető szolgáltatóval kell számolni. A legfontosabb változás az üzletág életében, hogy egyre több ügyfél számára újra fontosak a rövid betéti kamatok, ahol a private banking szolgáltatók nagy része is beszállt a lakossági piaci kamatversenybe. A Budapest Banknál is úgy látják, hogy mostanában egyre többen keresik a betéteket.
