A magánnyug-díjpénztárak az idei első félévben a pénzügyi felügyelet által közzétett adatok szerint mintegy 185 milliárd forintot buktak befektetéseiken. Ennek nagyságrendjét talán jól jelzi, hogy ugyanebben az időszakban a kasszákhoz összesen 308,5 milliárd forint befizetés folyt be. Azt, hogy az idestova két éve bevezetett központosított bevallási rendszer (a munkáltatóknak 2007 januárja óta az adóhivatalnak kell bevallást küldeniük) még mindig döcögve működik, mutatja az azonosítatlan befizetések igen magas aránya. Ez 2006 végén mindössze 0,53 százalék volt, 2008 első hat hónapjában pedig már több mint 59 százalékra rúgott. A kasszák ezeket a tagdíjakat is befektetik és a hozamot a folyamatos azonosítás után a tagok egyéni számláján jóváírják. Persze más a helyzet a választható portfólióra áttért kasszák esetében. Ezeknél ugyanis nincs mód a választott portfólióba fektetni az azonosítás előtt. Jelen helyzetben viszont - mint az a napi értékelést egyetlenként bevezetett OTP Magánnyugdíjpénztárnál látszik - a növekedési portfólióba kerültek akár örülhetnek is a késlekedésnek, hiszen a legnagyobb veszteségek éppen itt mutatkoznak. Persze örömre jelenleg szinte egyetlen portfóliónál sincs ok.
Fórizs Sándor, az Évgyűrűk pénztárak elnöke hangsúlyozta lapunknak, hogy a nyugdíjpénztárak esetében a hosszú távú, húsz-harminc éves befektetési periódus miatt nincs értékesítési kényszer, a részvények árfolyamváltozása kapcsán így nem realizálódik az a veszteség, melyet a napi statisztika kimutat. Az Aegon nyugdíjpénztár hálózati menedzsere, Novák József viszont azt mondja, hogy ők éppen a kedvezőtlen piaci környezet miatt nem vezették be az új rendszert. Nem akartak ilyen helyzetben jelentősen nagyobb részvénysúlyra átállni. Az Allianznál is úgy gondolják: a részvénypiacok erőteljes visszaesését látva jó döntést hoztak, amikor nem változtattak konzervatív befektetési politikájukon.
Így jelenleg veszteségük közel fele a választható portfóliót már bevezetett pénztárakénak. A Generalinál nem bánják, hogy működését újonnan megkezdő magánpénztári águknál eleve a választható portfólióra tettek. Mint Lihi József üzletágvezető tudatta: a befektetési politika ad mozgásteret a vagyonkezelőknek, így a fő irányok kijelölése mellett az ő feladatuk a jó teljesítmény elérése. Jelenleg az április 1-jétől választható portfóliós rendszerben működő önkéntes kassza vagyonkezelője mindhárom eszközcsoportnál felülteljesíti a benchmarkot.
A már január 1-jétől az új rendszerben működő Dimenzió magánkasszánál - tudtuk meg Puszta Anna ügyvezetőtől - az elért hozamok a piaci helyzetnek és a pénztári átlagnak megfelelőek. Más pénztári vezetőkhöz hasonlóan felhívta a figyelmet arra, hogy a befektetési politikát csak több év eredménye alapján lehet értékelni. Már látszik, hogy jó döntés volt a rendszer bevezetése - mondták, kis meglepetést okozva, az Aranykornál. A szintén az év elején váltó pénztárnál úgy gondolják, a kedvezőtlen piaci helyzet pozitív hatása, hogy ilyenkor a legelőnyösebb a portfóliók feltöltése részvényekkel, hiszen a jelenlegi árfolyamokon jók a vételi lehetőségek. Persze kiemelten figyelnek a kellő mértékű diverzifikációra is, több kockázatcsökkentő elemet (ingatlan, árutőzsde, fedezeti ügyletek) is alkalmaznak. A választható portfóliókban található részvényarány miatt aktuálisan elkönyvelt veszteségek meglehetősen rövid távúak. Azon tagjaik pedig, akik most vagy az elkövetkező öt éven belül mentek vagy mennek nyugdíjba, be sem léphettek a kockázatosabb portfóliókba. Az utóbbi tíz év tendenciái alapján a hozamok hosszú távon minden valószínűség szerint megfelelőek lesznek.
Az Axánál azt gondolják, hogy ésszerű volt a jogalkotók azon szándéka, hogy a több tíz év felhalmozási időszakkal rendelkező tagokat a kockázatosabb eszközökbe történő befektetések felé tereljék. Hosszabb távon ugyanis a részvényekbe történő invesztíció magasabb hozamot biztosít, mint a kötvénybefektetések. Ezt szem előtt tartva hívták életre az Axa-csoporton belül a Premium Magánnyugdíjpénztárat, amely - dacára a magas részvényhányadnak és a 2007-ben visszaeső részvénypiacoknak - tavaly infláció közeli hozamot ért el.
