Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A hazai piacon a hitelbiztosítók által megkövetelt önrész mértéke 10 és 30 százalék között mozog, a legtöbb esetben 15 százalék körüli önrészt várnak el a társaságok, amelyek viszont arra is felhívták a figyelmet, hogy nagy a szórás a különböző iparágakban. Kilencven százaléknál magasabb biztosítási hányadot már nagyon ritkán vállalnak a biztosítók - tájékoztatták lapunkat a Coface Hungarynél. A minimális, 10 százalékos mérték az Atradius szerint ma már inkább a nemzetközi ügyfelek sajátja. Az önrész rögzítése is természetesen árazási kérdés, nagyobb önrészt vállalva olcsóbb díjjal szerződhet a biztosított. Fontos kiemelni, hogy belföldön van lehetőség az áfával növelt követeléseket biztosítani. Ebben az esetben a díjfizetés és a kártérítés alapja is a bruttó követelés értéke.
Vevőnként számít
Az önrész a társaságok gyakorlatában minden vevőre külön-külön értelmezendő, vagyis minden egyes vevői kár esetén külön számítják az önrészt - mondta el Zárda Olivér, az Euler-Hermes igazgatósági tagja. A százalékos önrész is káreseményenként kerül levonásra, ennek mértékében téríti meg a hitelbiztosító az ügyfél nemfizetésből eredő kárát. Ezen túlmenően a kötvényben rögzíthető még többtípusú önrész. Ilyen megoldás lehet a káreseményenként levonandó fix összegű önrész, mely levonás megelőzi a százalékos önrész kiszámítását. Létezik kumuláltan számolandó önrész is, mely esetében addig egyáltalán nincs kártérítési kötelezettsége a biztosítónak, amíg a bekövetkező károk összértéke nem haladja meg ezt az egyösszegű önrész mértékét. Az efeletti károk tekintetében viszont a biztosító kártérítési kötelezettsége már teljes körű, csak a káronkénti százalékos önrész levonására kerül sor.
Zárda Olivér szerint egyedi esetekben - nagyon ritkán - előfordul, hogy magasabb önrész mellett a biztosító magasabb limitet vállal egy-egy ügyfélre. Ahogy azt a Coface-nál elmondták, az rendszeresen előfordul, hogy a kötvényessel egyeztetve, egy-egy vevő vonatkozásában eltérnek a keretszerződésben rögzített általános érvényű százalékos önrésztől. Ilyen megállapodás leginkább annak érdekében születik a szerződő felek között, hogy a biztosító az adott vevő vonatkozásában magasabb biztosított hitelkeretet bocsásson a biztosított rendelkezésére. Van példa ellenkező irányú kezdeményezésre is. Szentirmay Péter, a Credit Risk Solutions alkuszcég vezetője szerint bizonyos esetekben a biztosítók a növekvő kockázatokra reagálnak úgy, hogy nem a limitet csökkentik, hanem az önrészt növelik.
Saját forrásból
Az önrész ellenére a biztosítók elvárják, hogy a partnerek a kisebb összegű károkat maguk oldják meg. Dercze Zoltán, a Coface országigazgatója szerint erre szolgál az összegszerűen megfogalmazott "küszöbérték". Az ennél az összegnél kisebb elmaradt fizetéseket (akár több számlából összeadódóan) nem szükséges jelenteni a biztosító felé, azonban ezzel együtt ezekre a követelésekre kártérítést sem fizet a biztosító. Az Euler-Hermesnél a küszöbérték általában 250 ezer forint alatt van. Az ezt meg nem haladó vevői késéseket, károkat nem kell jelenteni.
Vanek Balázs, az Atradius fióktelepének vezetője szerint ugyanakkor az ügyfél kötelezettsége a biztosító tájékoztatása minden olyan eseményről, amikor bármely vevő legrégebbi számlája eléri a 60 napos késedelmet, ebben nincs rugalmasság - hiszen ezek az információk - még a kis összegű megcsúszások esetében is - rendkívüli fontossággal bírhatnak a hitelbiztosító és a többi szállító tekintetében.
A hitelbiztosítók gyakorlata szerint a késve fizető vevőket 45-60 nappal a késedelembe esés után le kell jelenteni a hitelbiztosítónak, a jelentés időpontját az ágazathoz, a vevőkörhöz és az ügyfél (szállító) követelésmenedzsment-gyakorlatához kell igazítani. Szentirmay szerint fontos hangsúlyozni, hogy nem az a kedvezőbb feltételű szerződés, ahol később kell jelenteni.
A piacon jelen lévő társaságok szerint sok esetben a szállítók ódzkodnak 45 nap után a késedelmet jelenteni a biztosítónak, holott ők maguk az esedékességet követő 20-30 napban már három felszólítást küldenek a vevőnek, leállítják a szállításokat stb., azaz saját maguk is lépéseket tesznek a kockázat csökkentésére. Ennek oka az lehet, hogy a biztosítók sok esetben a jelentések alapján azonnal csökkentik a fedezetet - márpedig a szállító nyilvánvalóan csak a legutolsó pillanatban fog jelzést adni a problémáról. Az ilyen lépés ugyanakkor veszélyes lehet: amennyiben egy biztosított nem jelzi időben valamely biztosított vevője késve fizetését vagy egyéb kárveszélyt, akkor ezzel gyakorlatilag lemond a későbbi kárigényéről.
Tartják a pénzt
A másik oldalon viszont, ha a biztosított egy bekövetkezett káresemény kapcsán nem nyújt be kártérítési igényt, akkor a biztosító felhívja az ügyfél figyelmét erre a lehetőségre. Ilyen eshetőség ugyanakkor ritkán következik be, hiszen ha egy ügyfél a szerződés szerint minden kötelezettségének eleget tesz (késedelmet jelent, behajtást ad, stb.), aligha elképzelhető róla, hogy épp magát a kártérítést nem hívja le.
A polgári törvénykönyv szerint 5 év után évül el a kárigény, azonban ez jelentősen lerövidülhet, mivel a kárigény benyújtásakor még elbírálhatónak kell lenni a káreseménynek. A biztosítók saját szabályzatukban szintén eltérhetnek és rögzíthetnek 5 évnél rövidebb elévülést. Az Atradiusnál például káresemény esetén az ügyfélnek 365 napja van arra, hogy kárigényét benyújtsa. Abban az esetben, ha az ügyfél ezt elmulasztja, az Atradiusnak nem kötelessége megtéríteni a kárt. A Coface-nál arra emlékeztettek, hogy az általában 12 hónapos biztosítási időszakok végén a "bónusz-malusz" elszámolásokhoz nyilatkoznia kell a biztosítottnak, hogy az adott évet érintően nem lesz további kárigénye.
