A háztartásoknak nyújtott hitelek esetében az idén októberben is folytatódott az évek óta tartó növekedési tendencia , az állomány a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legutóbbi jelentése szerint 71,0 milliárd forinttal, 5636,2 milliárd forintra nőtt. A forintban nyújtott hitelek állománya 25,7 milliárd forinttal csökkent, a devizahiteleké viszont 96,6 milliárd forinttal emelkedett. A növekedés azonban tulajdonképpen ennél is nagyobb volt. A devizahitelek ugyanis a kedvező irányú árfolyamváltozás következtében csak a tranzakciókat számba véve 121 milliárd forinttal gyarapodtak. Ilyen körülmények között nem meglepő módon az összes hitelállományon belül a devizahitelek részaránya szeptemberhez képest egy egész százalékponttal emelkedett. Ez az arány az elmúlt két évben folyamatosan nőtt, ebben a hónapban közel kétszerese a 2005. októberi értéknek. A háztartásoknak nyújtott hiteleken belül a hiteltípusonkénti részarány nem változott számottevően.
A háztartások által a monetáris pénzügyi intézményeknél elhelyezett betétek állománya 2006 decemberétől változatlanul a 6000 milliárd forintos szint közelében van, az előző havi csökkenés után 33,3 milliárd forinttal, 6087,4 milliárd forintra emelkedett. Nem tér azonban vissza a 20 százalékos kamatadó bevezetése előtti időszak, amikor a magánszemélyek a hosszabb lekötést preferálták. Októberbenkizárólag a látra szóló és folyószámlabetétek állománya nőtt (esetükben 107,8 milliárd forint volt az emelkedés), a lekötött betétek állománya ugyanekkor 74,5 milliárd forinttal csökkent.
Az olló egyre szűkül: 2006 októberéhez képest a háztartási hitelek állománya 21,4 százalékkal, míg a betéteké 8,6 százalékkal bővült, a két állomány közötti különbözet az elmúlt egy évben 53,1 százalékkal csökkent.
