A 2007 végére betervezett 103 ezer fős taglétszámot sikerült az OTP Egészségpénztárnak (Ep.) már most túlhaladnia: az október végi taglétszáma 111 ezer fő, míg a vagyona 4,9 milliárd forint - tudtuk meg a kasszánál. Hangsúlyozták, hogy ebből kitűnik: a megszorítások és az állandóan változó szabályozási környezet ellenére is folyamatosan nő azoknak a száma, akik az OTP Ep.-t választják. Ennek oka véleményük szerint szolgáltatásaik magas színvonala, illetve a preventív és egészséges életmód szemléletének terjedése.
A működésének tizedik évét most záró MKB Ep. tevékenysége legeredményesebb időszakának tekintheti az idei évet - tudtuk meg a kassza vezetőjétől, Lehoczky Lászlótól. A kassza létszáma közel 50 százalékkal bővült, ami kisebb részben a Kristály Ep. beolvadásának (9,5 ezer fő), nagyobb részben a szerves fejlődésnek (17 ezer fő) köszönhető. Úgy sikerült a pénztárnak a második legnagyobb piaci szereplővé "kinőnie" magát, hogy a környezet, a szabályozás változásának hatása a szektorra meglehetősen kedvezőtlenül hat. A befizetési kedvezmények szűkítése határozottan mérsékelte a befizetési hajlandóságot. Ennek következtében a taglétszám növekedési ütemétől messze elmaradóan (8,5 százalék) nőnek a tagdíjbefizetések. A másik szembeötlő tendencia, hogy a korábbi évektől eltérően jelentősen nőtt a szolgáltatások igénybevételei. Míg korábban a befizetett tagdíjak 60 százalékát költötték el még a befizetés évében a tagok, idén ez az arány meghaladja a 90 százalékot. Az MKB Ep.-nél az idei közel 4,5 milliárd forintnyi befizetésből a tagok várhatóan fel is használnak 4,1 milliárdot. Pedig - emelte ki Lehoczky - pénztáruk folyamatosan felhívja a tagok figyelmét a megtakarítás, az előtakarékosság fontosságára. A szakember egyébként úgy véli, hogy a tendencia csak a tényleges viszonyokat tükrözi, hiszen az egészségügy területén is erőteljesen érződik az egyén által fizetendő önrész növekedése. Az MKB Ep. vagyona az előző évi másfél milliárd forintos gyarapodás után az idén csak ennek a felével növekedhet, bár így is megközelíti a 4,5 milliárd forintot, ami egyévi díjfizetésnek, egyévi előtakarékosságnak felel meg.
A Patikapénztár számításai szerint az idei évet 75-76 ezer - mint a kassza vezetője, Lukács Marianna nyomatékosan említette: fizető - taggal zárja. Ebben persze nyilvánvalóan szerepet játszik majd a hagyományosan az év végére időzített akciójuk, amely a tapasztalatok szerint mindig nagyobb létszámú belépést eredményez. Lukács szerint az egészségpénztári piac még bőven telítetlen, hiszen az első félévi 685 ezer fős létszámmal szemben a potenciális piac 2,5-3 millió főre tehető. A bevételeknél a Patika is csökkenő növekedési ütemről számolt be. Biztató adatnak tartják azonban, hogy már most elérték a tavalyi bevétel 82 százalékát. A tehetősebbeknek indított (szintén a Patika-csoporthoz tartozó) Új Pillérnél azonban a munkáltatói befizetések "megnyirbálása" a létszám várt bővülésének elmaradását okozhatta. A Patikánál a befektetett vagyon gyakorlatilag stagnál, jelenleg nem egészen 2,1 milliárd forint. Ez viszont - hangsúlyozta Lukács - a májusi jelentős visszaesést követően jó hírnek számít.
