A piacon mindenki azt találgatja, kik indulhatnak majd a kötelező egészségbiztosítási pénztárak kisebbségi tulajdonáért. Tulajdonképpen köztudott, hogy az egészségpénztárral is rendelkező pénzügyi csoportok közül az OTP szeretne szerepet vállalni. Az Axa biztosítócsoporttal kötött új keletű, egyelőre inkább csak kibontakozóban lévő szövetség pedig meglehetősen egyértelművé teszi, hogy ketten közösen szállnak majd ringbe. A legjelentősebb pénztárszövetségben, a Stabilitásban jelentősebb szerepet játszó MKB-nál viszont nem ennyire egyértelmű a helyzet.
Az MKB pénztárcsoportjának vezetője, Lehoczky László lapunk érdeklődésére határozottan korainak minősített még minden ezzel kapcsolatos spekulációt. Elmondta ugyanakkor: mindenkit elgondolkodtathat, hogy a kormányzat szinte az utolsó pillanatban néhány, a befektetőket igencsak érzékenyen érintő pontot megváltoztatott. Azzal például, hogy az elfogadható költségszintet (a fejkvóta arányában 4-ről 3,5 százalékra) csökkentették, a kiadásoknál 12,5 százalékos lefaragást valósítottak meg. A befektetők számára az sem közömbös, hogy a minimálisan elvárt tőkekövetelményt "finomhangolták". Korábban a kötelező pénztárak tőkéjét 3 milliárd forintban szabták meg, most viszont ez a fejkvóta öt százaléka, de minimum 3 milliárd forint. Ennek alapján tehát egymilliós pénztártagságnál már ötmilliárd forint alaptőke szükséges.
Ma a korábbinál is óvatosabban fogalmaz a lehetséges piacra lépéssel kapcsolatban a Patikapénztár vezetője, Lukács Marianna is. Elmondta, hogy bár a Patika továbbra is érdeklődik a lehetőség iránt, de ahhoz, hogy a beszállásról a tulajdonosok dönteni tudjanak, az eddiginél sokkal több konkrét információra van szükség.
