Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Miközben a Boston Consulting kutatási eredményei szerint a 2004-es 14,1 milliárd dollárról 2010-re 164 milliárd dollárra nőhet az előre feltöltött, prepaid fizetési kártyák forgalma a világban, addig Magyarországon ennek a fizetési módnak lényegében nincs piaca. Mindössze két hitelintézet merészkedett erre a területre: az OTP évek óta kínálja a Maestro logó alatt futó Meglepetéskártyát, míg a Volksbank a közelmúltban dobta piacra a Visa segítségével az Ételkártyát, amely az étkezési utalványok piacát szeretné megreformálni. Számukra azonban nem igazán könnyíti meg a plasztikok elterjedését a szabályozói környezet.
Balázs László, a Volksbank elnök-vezérigazgatója szerint a több mint 3 ezernyi eddig kiadott Ételkártya további felfuttatását addig nem is merik meglépni, amíg nem sikerül minden kétséget kizárólag tisztázni a Pénzügyminisztérium (PM) részéről felmerülő adózási aggályokat. A PM szerint ugyanis jelenleg aggályos lehet, hogy az Ételkártya – szemben az előre meghatározott elfogadóhelyekkel rendelkező étkezési utalványokkal – azzal, hogy a plasztikon ott szerepel a Visa kártyacég emblémája, elvben sokkal szélesebb felhasználási lehetőséggel bír. Alaptalan a PM félelme – mondják erre az MNB szakértői, akik szerint könnyen megoldható a szabályozás. A hazai bankkártyaforgalomban is a nemzetközi standardok működnek, márpedig az elfogadóhelyek a nemzetközi rendszerekben tipizálva vannak: külön kódjuk van a vendéglátóhelyeknek és élelmiszer-kereskedelmi egységeknek. Így viszonylag könnyen le lehet szűkíteni a kívánt szolgáltatási körre a plasztikok felhasználhatóságát. (Hasonló elvek alapján tiltja ma már számos bank, hogy kártyáival külföldi online sportfogadási és szerencsejáték-oldalakon lehessen fizetni.) A szakemberek szerint persze olyan biztonságot nem lehet elérni, mint például az egészségpénztári kártyáknál, ahol a végelszámolás beküldött számla alapján történik, de erre a szakértők csak azt kérdezik: a papíralapú étkezési utalványok esetében mennyire tudják a szabályozók vizsgálni, hogy egy-egy boltban valóban ételre, italra és nem mondjuk mosóporra váltották-e be az étkezési csekkeket.
Vannak persze más jellegű problémák is. Hargitainé Várhegyi Terézia, az OTP kártyaüzleti területének ügyvezető igazgatója szerint évente pár ezres körben tudnak forgalmazni az előre feltöltött, alkalmakhoz kapcsolódó kártyaarculattal rendelkező plasztikokból.
Ballagás idején és karácsonykor viszonylag sokan váltják ki a kártyát, és állandónak mondható a kereslet a házasságkötésre tervezett plasztikok iránt is, ám például csak kevesen veszik igénybe az előre feltölthető bankkártyát külföldi utazásaik során – noha a magyar turisták a felmérések szerint a csalások miatt nem nagyon szeretnek külföldön bankkártyával fizetni, inkább vállalják a valutaváltás többletköltségeit. Az OTP számára a plasztik forgalmazása vélhetően csak annak promóciós jellege miatt éri meg: nagyon sok esetben a bank prepaid kártyáin fizetik ki a kereskedelmi cégek nyereményjátékainak jutalmait – ez már csak azért is hasznos, mert így a bank számos kereskedővel tud kapcsolatot kiépíteni.
Az OTP ügyvezető igazgatója szerint a plasztik elterjedésének egyik akadálya a pénzmosás elleni szabályozásban keresendő: az ajándékozó számára kellemetlen, az ajándékozottban pedig könnyen rossz szájízt szülhet, ha kiderül, hogy az ajándékba kapott, 10 ezer forinttal feltöltött kártyát csak úgy lehet használni, hogy használat előtt még ő is köteles felkeresni a legközelebbi bankfiókot és azonosítani magát. A kártyát ajándékozót a vásárláskor ugyancsak azonosítják.
A szabályozás alól egyelőre nem lehet kibújni – jutott az OTP és az MNB is egyforma következtésre: a kártyahasználó banki szolgáltatást vesz igénybe, márpedig ennek alapvető feltétele, hogy azonosítva legyen.
A magyar szabályozásban a banki ügyfelek így jelentős hátrányba kerülnek. Ma ugyanis valamennyi kereskedelemmel foglalkozó cég saját hálózatában forgalmazhat előre megváltott készpénz-helyettesítő eszközöket – ám esetükben ez kereskedelmi előlegnek számít. Azonosítani így csak annyira kell a felhasználót, amennyire azt az adott kereskedő előzetesen megfogalmazta – sokszor még a felhasználó nevét sem kell megadni. Ennél is érdekesebb a mobiltársaságok által nyújtott szolgáltatások köre: ma már a mobiltelefonunk egyenlegét terhelve vásárolhatunk virágot, autópálya-matricát, parkolhatunk vagy éppen lottózhatunk is. A lehetőséget az érintett távközlési cégeknek a hírközlési törvény teremtette meg, amely saját áru értékesítésére lényegében korlátlan engedélyt adott a mobilcégeknek. A módszer a következő: amikor például az autópályára hajtva megvásároljuk a „matricát” a mobilunkon, helyettünk azt a mobilszolgáltatónk veszi meg, majd felénk viszonteladóként értékesíti. A rendszer lényegében a végletekig nyújtható, ráadásul ezeket a szolgáltatásokat az adott ügyfél már előre feltöltött prepaid mobiltelefonokkal is elérheti, így végül is mód van rá, hogy valódi távközlési szolgáltatás igénybevétele nélkül, csak egyéb szolgáltatásokért tartsunk magunknál mobiltelefont – valódi fizetőeszközként használva azt. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy minden azonosítás nélkül mód van arra, hogy ne csak saját, hanem egy másik szerződő mobiltelefon-egyenlegét töltsük fel (akár banki készpénzkiadó automatán is), talán érthető, hogy miért tűnik aggályosnak a túlzó szigor, a kettős azonosítás a banki kibocsátású ajándék kártyák között.
A helyzet ugyanakkor változhat. Az Európai Parlament és a Tanács 2005. októberi, a pénzügyi rendszereknek a pénzmosás, valamint terrorizmus finanszírozása céljára való felhasználásának megelőzéséről szóló irányelvét Magyarországnak legkésőbb 2007. december közepéig implementálnia kell a honi jogszabályokba. Ezen irányelv szerint egyszerűsített ügyfél-átvilágításra lesz módjuk azoknak az elektronikuspénz-kibocsátó intézményeknek, amelyek egyszer használatos fizetőeszközök esetében maximum 150 eurónyi, újratöltődő plasztikok esetében pedig évi 2500 euró alatti összeget biztosítanak ügyfeleiknek a feltételeknek megfelelő hordozóeszközön.
