– Sokan csodálkoztak azon, hogy tevékenyen is szerepet vállalt egy egészségpénztárnál. Mivel indokolná az Új Pillér melletti elkötelezettségét?
– Röviden talán azt mondhatom: még inkább fel akarom kelteni a piac érdeklődését az öngondoskodás iránt.
– Az egészségpénztáraknál azonban a jelenlegi tapasztalatok szerint a tagok pénzük mintegy 70 százalékát azonnal elköltik, a pénzlekötés ösztönzésére szolgáló adókedvezménnyel pedig a kasszák beszámolói szerint szinte senki sem élt. Ilyen körülmények között hogyan lehetne elérni, hogy teret nyerjen ezen a téren is az öngondoskodás?
– Az említetteket a tevékenységgel járó gyermekbetegségeknek tekintem. Ez a piac még nagyon kicsi, a belépők sokszor csak a munkáltató által a saját hatékonyságát szem előtt tartva adott „fizetéspótlékot” használják ki. Amikor már több millió tagot számlál a szektor, véleményem szerint ez alapvetően megváltozhat. Ilyen tömeg egyébként nyilvánvalóan a kormányt is elkötelezheti a több pilléren nyugvó egészségügyi reform irányában.
– A kormányzat egyelőre inkább a kedvezmények megnyirbálásában jeleskedik, ami néhány vélemény szerint veszélybe sodorhatja az egész öngondoskodási koncepciót.
– Nemcsak a kedvezmények abszolút mértéke, hanem az egész rendszer szisztémája is számít. Ebből a szempontból pedig én nem látok veszélyeket, a nyugdíj- és egészségpénztári kedvezmények ugyanis nem szűnnek meg. Remélhetően a kormányzat a jövőben is szem előtt tartja, hogy a hosszú távú megtakarításokat érdemes támogatni. Különösen olyan körülmények között, mint ami jelenleg Magyarországot jellemzi. A lakosság lanyha megtakarítási kedve ugyanis a költekező állam mellett nagyon kiszolgáltatottá teszi a gazdaságot a külföldi források iránt.
– Az Új Pillér hozzájárulhat a hosszabb távú egészségügyi öngondoskodáshoz?
– Meggyőződésem, hogy igen. Persze az továbbra is fontos kérdés marad, hogy a magasabb jövedelműeknél sikerül-e elérni, hogy ne a fogyasztásuk, hanem a megtakarításuk növekedjen.
– Úgy tűnik, ön egyértelműen a nyugdíjpénztárihoz hasonló szisztémával végrehajtott egészségügyi reform híve, pedig a tapasztalat szerint a több pillér a nyugdíjrendszernél sem működik zökkenőmentesen.
– Tény, hogy az önkéntes pénztáraknál meg kellene szüntetni az önkormányzatiság elvét, de ez igencsak nagy falat. A fő akadályt ezen a téren az első pillér, vagyis az állami nyugdíjrendszer jelenti. Amíg a piaci alapon működő szereplők olyan „versenyzővel” állnak szemben, amely esetében a hiányt az állam korlátlanul kompenzálja, a racionalitás nem is érvényesülhet.
– Az egészségügyi több pillér viszont Szlovákiában tulajdonképpen megbukott. Miért működne ez nálunk jobban?
– Szlovákiában alapvetően hibásan építették fel a rendszert. A szolgáltatásokat osztották ugyanis ketté alap és kiegészítő jellegűekre, kimondva: az előbbieket az állami, az utóbbiakat pedig az üzleti biztosítók finanszírozzák. Végül minden érdemi egészségügyi ellátás alapszolgáltatássá vált, vagyis visszatért az egész a kiindulópontra. A kórházak kijelentették például, hogy csak alapszolgáltatást nyújtanak.
– Hogyan nézne ki a kívánatos modell?
– Olyan megoldást kell találni, hogy a kórházaknak ki kelljen menniük a magánbiztosítók piacára. Ez elérhető azzal, ha az Országos Egészségpénztár csak annyit térít, amennyiből az intézmények biztosan nem tudnak megélni. Ezt elérheti, ha minden egyes szolgáltatást fele-fele arányban finanszíroz az OEP és a magánbiztosító. Ebben a rendszerben a magánbiztosítók küzdenek a biztosítottak pénzéért, a szolgáltatók pedig a megélhetésükért keresik a finanszírozók kegyeit.
B. Judit Varga