Az egészségpénztári tagok száma a múlt év végén már közelített a félmillióhoz. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) legfrissebb jelentése ugyan az idei első negyedévre némi visszaesésről számol be, de elképzelhető (mint arra már volt példa), hogy ezek az adatok később még változnak. Erre utal egyébként az is, hogy hasonló visszaesést mutatnak a számok az önkéntes nyugdíjpénztárak esetében is. Az egészségpénztári szektorral kapcsolatban az azért elgondolkodtató, hogy nem kezdődött-e meg némi telítődés ezen a piacon. Erre utalhat ugyanis, hogy míg 2004-ig egyre nőtt a létszámbővülés éves dinamikája, tavaly a már nyilvánvalóan végleges adatok szerint ezen a téren trendforduló következett be, miközben az önkéntes nyugdíjpénztárak az előző évhez képest jobban tudtak nőni. Az egészségkasszáknál a lanyhuló növekedés meglepő módon nemcsak a létszám alakulásánál, hanem a teljes befolyt összeg egy főre vetített értékénél is igaz (szintén ellentétben az önkéntes nyugdíjpénztáraknál tapasztalhatóval).
A jelenség pedig az időarányos adatok alapján az idén is folytatódik.
Nyilvánvalónak tűnik tehát, hogy a szigorítások helyett inkább további lendületet kellene adni ennek a területnek. Annál is inkább, mivel az egészségpénztári szektor mára több területen is bebizonyította létjogosultságát. A Patikapénztár vezetője, Lukács Marianna szerint az egészségpénztári szféra 1993. évi életre keltésekor senki nem gondolt rá, de a nyugdíjpénztárak mellett az egészségpénztárak is gyűjtik a lakossági megtakarításokat. Mint hangsúlyozta, a 2005. év végi 27,5 milliárd forint értékű vagyon pedig azért is figyelemre méltó, mert ezt a pénzt – a nyugdíjpénztártól eltérően – nem akárhol lehet elkölteni. Amíg az önkéntes nyugdíjpénztárakban pihenő, most 642 milliárd forintot érő megtakarítás gépkocsira, házépítésre vagy akár luxustermékekre is fordítható, az egészségpénztári forintokat a pénztártag kizárólag saját maga és családtagjai gyógyítása vagy egészségének megőrzése érdekében használhatja fel, vagyis a pénzt mindenképpen az egészségügyben költik el.
Ez az egészségügyi reformot elkezdő kabinet számára a szakember szerint azt jelenti, hogy számíthat ezekre a megtakarításokra. Lukács úgy véli, mindenképpen érdemes elgondolkodni azon, hogy a kedvezmények kiszélesítésével menynyi további forrás vonható be akár a munkáltató, akár az egyén oldaláról. Az egészségpénztárakban felhalmozott vagyon már most több mint egy évre elegendő önkéntes finanszírozási tartalék, hiszen 2005-ben a szolgáltatási kiadások 21,8 milliárdot tettek ki.
Aggasztó jel (ha hiszünk az idei első negyedévről közzétett felügyeleti adatoknak) azonban itt is akad. A számok szerint ugyanis március végére csökkent az egészségpénztárak által kezelt pénz nagysága. Ez azért tűnik hihetetlennek, mert közben az összes bevétel majdnem egymilliárd forinttal meghaladja a negyedév során szolgáltatásokra fordított összeg nagyságát.
Előbbiek alapján valószínűleg egyelőre hitelesebb a kép akkor, ha a pénztárakat inkább az előző teljes év alapján értékeljük (az idei első negyedévi tendenciára tehát csak később érdemes visszatérni). A munkáltatói befizetések aránya évről évre 77 és 80 százalék közé esik. Egyértelmű tehát, hogy a kasszákat tulajdonképpen a cégek által a dolgozóiknak biztosított juttatás tartja életben – az, amit a kormány épp most nyirbálna alaposan meg. Az átlagos havi befizetés pedig ötezer forint körüli (szintén évek óta), így aligha állja meg a helyét az az érvelés, amely szerint a kasszák a gazdagabbak adóelkerülésének eszközei lennének. Az önkéntes nyugdíjpénztáraknál ez az összeg évről évre kúszott felfelé, tavaly a negyedik negyedév végén havonta és fejenként már kicsit meghaladta az 5,8 ezer forintot. Mindkét átlag mögött nyilvánvalóan meghúzódik egy szűk, valóban tehetősebbnek tekinthető kör, de az adatok alapján egyértelműen következtethetünk arra, hogy az elsöprő többség a kisebb pénzű munkavállalókból kerül ki.
Az is téves megállapításnak tűnik, hogy az egészségpénztári tagok az egyéni számlájukon felgyűlt pénzt azonnal elköltik. Az évente befolyt összegnek ugyanis legfeljebb a 70 százaléka megy el szolgáltatási kiadásokra (2002-ben ez majdnem elérte a 73 százalékot, míg 2003-ban és 2004-ben 65 százalék körüli volt). Az arányszám ráadásul itt még némiképp félrevezető is, hiszen ahogy emelkedtek évről évre a befizetések, úgy a számlán maradó pénz, ha arányában nem is, de összegében szintén szépen nőtt. A befizetések és költések különbözete az előbbi javára 2002-ben még kétmilliárdot, míg tavaly már közel 9,4 milliárdot tett ki. A kormányzat szempontjából persze ez tekinthető csekély összegnek is, de abban egészen biztosak vagyunk, hogy az öngondoskodóknak, illetve előtakarékoskodóknak jelentős tartalékot jelenthet.
Az Egészségbiztosítási Alap kiadásaihoz viszonyítva az egészségpénztári szolgáltatások két év alatt megkétszereződtek: 2003-ban az alap 0,7, tavaly pedig már majdnem 1,5 százalékát tették ki. Az Országos Egészségpénztár (OEP) gyógyszerkasszája 2005-ben 308,8 milliárd forint összegben teljesített kifizetést. Tudva azt, hogy a medicinák teljes árát az OEP átlagosan 63,33 százalékban támogatja, a gyógyszerár lakossági co-payment része 130 milliárd forintra rúghatott. Ha ehhez hozzávesszük a gyógyszertári OTC-forgalmat (nem vényköteles készítmények), aminek nagysága a Patikapénztár számításai szerint további 239–349 milliárd forintra tehető, könnyen kiszámítható, hogy a lakosság csak tavaly 369–479 milliárd forintot költött saját zsebből a patikákban. Amennyiben a szféra – mondta el Lukács Marianna – várakozásait arra a reális becslésre alapozná, hogy a jövőben saját zsebből történő patikai finanszírozás 10 százaléka az önkéntes egészségpénztárakon keresztül történne, a jelenlegi 8 milliárdot kismértékben meghaladó finanszírozás 4-6-szorosát érhetné el.
B. Judit Varga