Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Magyarország uniós csatlakozása kapcsán leáldozott egy viszonylag jól jövedelmező üzletág, az úgynevezett fronting biztosítások piacának. Az EU-csatlakozás előtt, a ’90-es évek elejétől kezdve több Magyarországon megjelenő multinacionális társaság döntött úgy, hogy magyarországi érdekeltségére nem köt külön biztosítást, hanem egy helyről kér az egész csoportra egységes biztosítási fedezetet. A magyar jogi szabályozás ugyanakkor csatlakozásunk előtt kimondta, hogy Magyarországon csak olyan biztosító végezhet biztosítási tevékenységet, amely Magyarországon bejegyzett és tevékenységét a felügyelet engedélye alapján végzi. Emiatt a multinacionális cégek magyarországi leányvállalatainak biztosításában a magyarországi biztosító leányvállalatoknak kiemelt szerep jutott: az anyacég 100 százalékos kötelezettségvállalása mellett a multinacionális társaság helyi biztosítójaként léptek fel, a biztosítási fedezetet ők nyújtották, és a kárrendezésben is aktívan vettek részt.
A biztosítók a fronting biztosítások után költségeik fedezeteként általában a díj hazai cégre eső részének 5–10 százalékát tarthatták meg, ami szép bevételt hozott – az OTP Garancia Biztosító például 2004-ben 1,2 milliárd forintnyi díjbevételt realizált fronting-ügyletekből.
Magyarország európai uniós csatlakozását követően ugyanakkor az átvett EU-jogszabályok lehetővé tették, hogy az érintett biztosítók közvetítők nélkül, határon átnyúló szolgáltatás keretében, helyi kötvény kiadása nélkül vállaljanak fedezetet a multicégek összes leányvállalatának kockázatára. Ez egyben a fronting biztosítások alkonyát is jelentette – ma a PSZÁF nyilvántartásában több száz külföldi biztosító szerepel, amelyek a regisztrációval jogot szereztek arra, hogy partnerüket Magyarországra is „elkísérjék”.
A piac több társaságánál végzett gyorsmérleg szerint a fronting üzletágból származó bevételek 20-30 százalékkal estek. A biztosítók nem a teljes piacukat veszítették el, hiszen a multicégek jó része továbbra sem tudja megkerülni az ilyen jellegű biztosítást, ugyanis – jellemzően az EU-n kívüli országok esetében – most is szükség van a helyi biztosítási kötvények kiadására. Ugyancsak az üzletág megmaradása melletti érv, hogy addig, amíg a vagyonbiztosítások esetében az anyacég a kedvező kárlefolyás, a helyi kockázat alacsony szintje vagy éppen költségkímélés okán viszonylag előszeretettel köt globális biztosítási megállapodást, addig a felelősségbiztosítások esetén a helyi kapcsolat, a jogszabályok és a környezet ismerete okán (no meg az egységes európai jogi szabályozás hiányában) a megoldás népszerűsége továbbra is megmaradt.
A másik terület, ahol a hazai biztosítók a régi fronting-üzletek mellett bevételt remélhetnek a nemzetközi ügyletekből, az a helyi kapcsolat értéke. Az ilyen, több országra, vállalatra szóló üzletek esetében a vezető biztosító dönthet úgy, hogy az összes kockázatot akár helyszíni szemle nélkül is vállalja, káresemény bekövetkeztekor ugyanakkor megkerülhetetlen a helyi kapcsolat: a jogszabályok szerint ugyanis a kárrendezést az adott ország nyelvén köteles a biztosító lefolytatni, s nem elhanyagolható tény az sem, hogy a magyar biztosítónak van helyismerete, kapcsolata a hatóságokkal és helyi jogi gyakorlata. Ennek következtében – hívják fel a figyelmet több cégnél is – előfordulhat, hogy annak dacára, hogy a helyi biztosító ugyan elvesztheti az üzletet, kár esetén viszont kárrendezésre visszakaphatja az ügyfelet. Arra persze ilyen esetekben is gyakorta van példa, hogy a vezető biztosító független kárszakértőt is felkér.
