BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A díjnövekmény jó harmada az Allianznál

A biztosítók tavaly leginkább régi ügyfeleiken híztak. Az új szerződéseknél ugyanis a növekedés dinamikája mindössze alig több mint az ötöde lett a 2004 évinek, fél tucat biztosítónál pedig egyenesen visszaestek a friss üzletekből származó bevételek, igazán jól az Allianz tudott profitálni ebből a helyzetből.

2006. február 27. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Miközben a hazai biztosítók díjbevétele 14,6 százalékkal nőtt 2005-ben, az új szerződésekből származó állománydíj-növekmény ennél jóval szerényebb mértékű, mindössze 3 százalékos volt. A Magyar Biztosítók Szövetségének adatot eljuttató társaságok összesen 35,219 milliárd forintos állománydíj-bővülésről adtak hírt, ez alig egymilliárd forintos fejlődést jelent a 2004. évi adatokhoz képest és természetesen komoly elmaradást mutat a 2003-as 55,7 milliárd forintos állománydíj-növekménnyel szemben is. Érdekes megfigyelni azt is, hogy míg 2004-ben – amikor a piac díjbevétel-növekménye alig haladta meg a 7 százalékot – mindössze négy társaság volt kénytelen állománydíj-csökkenést elszenvedni, addig az elmúlt év során hat biztosítónál is visszaestek a friss üzletekből származó bevételek.
Év közben már látható volt, hogy a korábbi év csak kis megingás volt, s így az Allianz Hungária visszaveszi vezető helyét a 2004. év nyertesének számító Generali-Providenciától, de hogy végül is a legnagyobb cégnél landol majd a nettó állománydíj-bővülés 37,2 százaléka, nos, arra talán kevesen fogadtak. Az eddigi legnagyobb koncentrációt 2000-ben mutatták ki a statisztikák, ám az Allianz részesedése a növekményből akkor sem érte el a 30 százalékot. A teljes piac második legnagyobb újszerzés-állományát a Generali mondhatja magáénak, ezt követően viszont nagy a verseny: a harmadik ING és az ötödik Union között mindössze 144 millió forintnyi új kötés a különbség, a két társaság között az Aegon az, amely épp lemaradt a dobogóról. Az év nagy visszatérője az OTP-Garancia, amely a 2004. évi állománydíj-csökkenés után tavaly 2,4 milliárdos fejlődéssel a lista 7. helyére érkezett.
Ami az életbiztosítások piacát illeti, a fejlődés itt lényegesen nagyobb. A teljes állománydíj-növekedés 41 százalékos volt, s még ennél is kiugróbban, 69 százalékkal növekedett a befektetésekhez kötött életbiztosítások állománydíja. A piaci fejlődés terén a Generali évek óta először törte meg az ING egyeduralkodó szerepét: 3,67 milliárdos rekord állománydíj-növekményt ért el. A piac bővülését mindennél jobban mutatja, hogy ez a fejlődés csak kisebb – 19,3 százalékos – részt tudott kihasítani az életágban dolgozó társaságok nettó állománydíj-fejlődéséből, mint 2004-ben az ING – amelynek az akkori 2,65 milliárdos eredménye a piaci fejlődés 19,7 százalékát jelentette. Az ING a 2004-es teljesítménnyel a tavalyi listán csak a 4. lenne – a már említett Generali mellett a „2005-ös ING” és az Allianz is megelőzte volna.
Az ING a unit-linked állományfejlődési versenyben vigasztalódhatott: tavaly 3,9 milliárd forintos állománydíj-növekményével maga mögé utasította az ebben a „versenyszámban” évről évre a topon végző Aegont és a Generalit is.
Ami a nem élet üzletágat illeti, nos ezen a téren 2002 óta folyamatos a visszaesés az új szerzésekben – a biztosítóknak legfeljebb az jelenthet vigaszt, hogy a 2004. évi 38,8 százalékos állománydíj-csökkenés tavaly 21,8 százalékra szelídült, ami azt jelenti, hogy a társaságok összesített állománydíj-növekménye 16,18 milliárd forint lett. Ebben az üzletágban csúcsosodik ki leginkább az Allianz sikere: a társaság a piac állománydíj-fejlődésének több mint hatvan százalékát zsebelte be. A 20 százalék fölötti állománybővülést stabilan tartó Union Biztosító a 2004-es elsőség után tavaly kénytelen volt megelégedni a második hellyel, míg a harmadik helyre szintén egy kis biztosító, a Magyar Posta futott be. E soron szólnunk kell a komoly állománydíj-visszaesést elszenvedő társaságokról: az üzletági stratégiát váltó Groupama mellett az Ahico is érzékeny állománydíj-csökkenést volt kénytelen elszenvedni.

Nagy Nándor László
Nagy Nándor László

Ez is érdekelhet