Az Amerikai Egyesült Államok polgárai nagyon jól kezelik befektetéseiket, s egyre inkább rá tudják szorítani bankjaikat arra, hogy visszafogott költségeket számítsanak fel számukra. Az Amerikai Bankszövetség (ABA) felmérése szerint az ügyfelek 65 százalékának a havi banki költsége 3 dollár alatt marad – ami mellett komoly kérdés, hogy miként tud eltartani ez a piac 9200 pénzintézetet és 91 ezer bankfiókot. A pénzügyi ismereteket kiemelkedően fontosnak tekintik az amerikaiak – mutat rá egy Visa-kutatás. Eszerint a szülők 82 százaléka gondolta úgy, hogy alapvetően fontos, hogy gyermeke már az iskolában gyakorlati pénzügyi ismereteket kapjon. A pénzügyi ismeretek olyan tárgyakat tudott megelőzni, mint a történelem (58 százalékos támogatottság) vagy például az algebra (52 százalék).
Mindezek fényében érdekes, hogy nem csillapodik a csekkláz az Egyesült Államokban. Az évezred elején még minden 6. készpénz-helyettesítő tranzakcióban csekk cserélt gazdát, ami azt jelenti, hogy az amerikai polgárok 42,5 milliárd csekket (naponta 117 milliót) állítottak ki. A Federal Reserve kimutatásai szerint az átlagember továbbra is átlagosan 10 csekket állít ki havonta.
Történelmi változást hozhat a piacon az a szövetségi törvény, amely lehetővé tette az elektronikus csekkbeváltást, amelynek „munkaneve” Check 21 lett. Eddig ugyanis az a bank, amely befogadott egy csekket, a nyomtatványt visszaküldte az ügyfél bankjának, csak ezután indult meg a tranzakció. Talán éppen ez az ügymenet adhat választ arra, miért is vívott ki ilyen népszerűséget a piacon a csekkfizetés: a csekk kiállítója mindeddig bizonyos lehetett abban, hogy a csekkre írt összeg fedezetét a beváltó gyorsaságától függően csak egy-két nap múlva csak kezdi majd keresni számláján a bank. Az elektronikus rendszerben a csekk nem utazik, így a pénzmozgás azonnali.
Aligha véletlen, hogy a fogyasztóvédelmi szervezetek egy része azonnal a „jogaiban sértett” csekk-kiállítók mellé állt és azóta is – a jelek szerint hiába – igyekszik elérni, hogy a bankok „vállalják át” az egy-két napos flooting-eltérést. A fogyasztóvédők egy másik csoportja ugyanakkor azért próbál fellépni, hogy akkor a csekket beváltó pénzintézet se húzza az időt, hanem „azonnal” írja jóvá az összeget az ügyfél folyószámláján. A Check 21-nek tehát alighanem komoly ellenállással kell még megküzdenie.
A hitelkártyapiacon ugyanakkor a bankoknak egyre inkább hozzá kell szokniuk ahhoz, hogy a növekedés megtorpant: a korábbi évekhez képest viszonylag csekély, évi 3–5 százalékos az üzletági dinamika. A pénzintézetek alighanem az utóbbi időben ezért gondolkodtak el azon, hogy igyekeznek kicsit gyorsítani a törlesztést. A tervek szerint a jelenleg általános 2 százalékos (nálunk ez 5 százaléknál kezdődik) minimumtörlesztést 4 százalékra emelnék. Az ABA felmérése szerint az ügyfelek 75 százaléka minden különösebb nehézség nélkül képes lenne a jelenleginél lényegesen magasabb összeget törleszteni havonta. Most is csak négy százalék azoknak az aránya, akik minden hónapban csak a minimálisan előírt részletet törlesztik bankjuk felé.
