Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A THM bevezetésekor a jogalkotókat az a szándék vezette, hogy az ügyfelek minél alaposabban el tudjanak igazodni a pénzügyi intézmények hitelkínálatában. A kamat mellett ugyanis az ügyfelek terhét növelve egyre több, különböző címen felszámított díj bukkant fel. A teljes hiteldíj az előírások szerint az az összeg, amelyet a hitelfelvevőnek a tőkeösszeg rendezésén felül fizetnie kell. A THM tehát tartalmazza a kölcsönnel kapcsolatban felmerülő összes kamat-, díj- és kezelési költséget. A mutató kiszámítását az eredetileg alkotott rendelet a bankok által az első pillanattól vitatott képlet alapján a három hónapnál hosszabb lejáratú fogyasztási kölcsönökre írta egyértelműen elő. A THM alkalmazását azonban 2005. január 1-jétől egy, a parlament által már elfogadott jogszabály még a lakáshitelekre is kiterjeszti.
Ez az elképzelés hosszú vajúdás után vált valóra, a mutatónak a lakáskölcsönök esetében való bevezetését sokáig még a pénzügyminisztériumi szakértők is határozottan ellenezték. A Magyar Bankszövetség – mint erre az idei első negyedévről szóló beszámolójukban is kitértek – a mai napig sem ért egyet a THM lakáshitelekre történő alkalmazásával s e mutatónak a lakáshitel-szerződésekben való szerepeltetésével. Azzal érvelnek, hogy a lakáshitel rendkívül komplex termék, sokféle költség- és díjelemet foglal magában, és ezek nagy része előre nem látható időpontban és esetlegesen merülhet fel. Szerintük természetesen lehet (és a mutató előírásakor kell is) nagyfokú leegyszerűsítésekkel élni, de ez olyan mértékű lesz, amely megkérdőjelezi a használhatóságot.
A hitelszerződésben – állítja a bankszövetség – azért nem célszerű a THM-et feltüntetni, mert a mutatónak éppen az a lényege, hogy még a szerződés megkötése előtt lehetővé tegye az ügyfélnek a különböző banki árajánlatok összehasonlítását. A szerződéskötéskor ez a döntés már megszületett, a THM szerződésbeli szerepeltetése ugyanakkor azt sugallhatja az ügyfélnek, hogy ez az érték a szerződés teljes időtartamán keresztül érvényes – ami azonban nem reális feltételezés. A banki szakértők rendezetlennek tartják a jelenleg érvényes szabályozás folyószámlahitelre, hitelkártyákra történő értelmezését is.
A pénzintézetek között mindenesetre ma már alig akad olyan, amelyik ne tenné közzé a teljes hiteldíj számadatát olyan termékek esetében is, ahol ezt semmilyen előírás nem teszi kötelezővé. Ezzel azonban nem vállalnak semmiféle versenybeli kockázatot, hiszen ha az ajánlatokat ilyen szempontból tekintjük át, egyértelműen kiderül: a THM már most is teljesen elvesztette azt a funkcióját, amiért létrehozták. A rendre igencsak széles intervallumban (lásd táblázatunkat) közölt értékek alapján ugyanis aligha akad olyan fogyasztó, aki képes lenne megítélni, hogy az általa igényelt kölcsönt melyik bankban tudja a legolcsóbban elérni. Annál is inkább, mivel a tapasztalat szerint a THM pontos értéke általában csak a kölcsönszerződés megkötésekor derül ki.
Az eligazodást jócskán nehezíti az is, hogy a bankok hitelkínálati palettája (megjegyezzük, szerencsére) ma már rendkívül széles. A hagyományosan fogyasztási kölcsönök esetében definiált – a THM megalkotásakor még jól körülhatárolható – termékeket sok pénzintézetben felváltották a személyi vagy akár folyószámlahitelek és különböző kártyakonstrukciók. Napjaink slágertermékei pedig a devizahitelek, amelyek már minden kategóriában felütötték a fejüket.
Devizahitelek esetében pedig a THM alkalmazása egyelőre (megfelelő szabályozás híján) szinte nevetséges. Annak ellenére, hogy sok bank itt is közzétesz bizonyos értékeket. Ezeknél azonban időnként még azt sem tudjuk, hogy a kezelési költséget pontosan milyen metódus szerint veszik figyelembe. A mutatót pedig végképp bizonytalanná teszik az árfolyameltérések, amelyekkel – tekintettel azok folyamatos mozgására – a bankok előre aligha számolhatnak.
