Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A bankok a kölcsönök kamatát csak a vállalati üzletágban kötik már a szerződésben is valamilyen irányadó mutatóhoz. A magánszemélyek számára így a hitelfelvétel nem egyszer ugrás a sötétbe.
A lakáskölcsönök folyósításakor a hitelfedezeti érték megállapítását kifogásolta az ombudsman, de a bankok hitelárazási gyakorlata miatt egyelőre legfeljebb az ügyfelek dühönghetnek. Évekkel ezelőtt indult ugyan egy versenyhivatali eljárás amiatt, mert a legnagyobb magyar bank kamatait (illetve azok módosítását) csak úgy általában a pénzpiaci folyamatokhoz kötötte, ez azonban végül semmilyen eredményre sem vezetett. Nem is vezethetett, hiszen – mint a bankokat ért legújabb támadás során is – külön hangsúlyt kapott az erőfölénnyel visszaélés fogalma. Ez pedig akkor, amikor vagy negyven bank tevékenykedik a piacon, kissé nevetségesen hangzik. Egészen más lehet azonban a helyzet például akkor, ha az „erőfölényt” nem monopolisztikus, hanem polgárjogi értelemben közelítjük meg (a bankhoz már kötődő ügyfél a kisember).
Az mindenesetre tény, hogy a már említett pénzpiaci folyamatokat a bankok úgy értelmezik, ahogy akarják, következésképpen kamataikat is meglehetősen szabadon módosíthatják. Nem véletlenül panaszkodik sok magánügyfél, hogy a kamatváltoztatás számára valahogy mindig emelést jelent. Nem egyszer ugyanez a jelenség érhető tetten akkor, amikor egy-egy bankban megszaporodik a különböző konstrukciók száma. Ilyenkor az új ügyfelek számára kedvezőbb kondíciók érvényesek (ezt a verseny kényszeríti ki), a régebbi klienseknek viszont marad a magasabb kamat.
A régebbi és az új ügyfeleknek felszámított kamat egymáshoz viszonyított alakulásának vizsgálatára nincs módunk. A pénzintézetek ugyanis óvakodnak erre alkalmas információkat nyilvánosságra hozni. (Az árazási gyakorlatról általában sem szívesen beszélnek.) Az új hitelszerződések megkötésekor azonban jobb a helyzet. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján végzett számításainkból kiderül: a legszorosabb kapcsolat a magyar irányadó kamatláb (Bubor) és az ügyfélterhek alakulása terén az egymillió eurónál nagyobb vállalati hitelek folyósításakor van. Ezzel persze csak egy köztudott tényt igazoltunk, a nagyvállalatok esetében ugyanis a forint alapú kölcsönök kamatát már a szerződésben a Buborhoz kötik. A nem nagyvállalatok által felvett hitelek nyújtásakor is létezik ilyen megkötés, de az új szerződésekben alkalmazott kamatok és a Bubor kapcsolata itt már valamivel gyengébb. A magánszemélyek esetében viszont még elvétve sem fordul elő, hogy a kölcsön terhét valamilyen konkrét pénzpiaci mutatóhoz kapcsolnák. Éppen ezért meglepő, hogy számításaink szerint a magánhitelkamatok és a havi átlagos Bubor (a képet kissé torzíthatja, hogy ennél egyszerű számtani átlagot számoltunk, és a rendelkezésre álló adatsor hossza is bőven hagy maga után kívánnivalókat) korrelációs együtthatója megközelíti a 0,8-et. (A korrelációs együttható a kapcsolat szorosságát jelző szám, az egyes érték jelenti a teljes együttmozgást, az egymillió eurón felüli céges hitelek esetében például a mutató megközelíti a 0,99-ot.)
A korrelációs együttható helyett a mellékelt grafikont szemlélve a kép kissé módosul. A rajzolatból ugyanis jól látszik, hogy a magánhitelkamatok a Buborhoz csak tavaly június, vagyis a bátran abnormálisnak nevezhetően magas kamatkörnyezet kialakulása óta kötődnek szorosabban. A lakosság (pontosabban az új hitelfelvevők) számára persze ez csak annyit jelent, hogy a Buborhoz képest alkalmazott felár időközben 14,5 százalékpontról 11 százalékpont közelébe esett. Megint csak nem a pénzpiaci folyamatok, hanem a bankok fokozódó hitelexpanziója miatt.
