Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Több év után a portfóliókezelők jelentős része is hinni kezdett a devizában. Általában azt ajánlják, hogy megtakarított pénzük kisebb részét (esetenként azonban akár felét is) euróban vagy dollárban tartsák a magánbefektetők. A pénzintézetek egy része (megjegyezzük, azért nem ezek vannak többségben) érzékelhetően figyel arra, hogy az ezt a stratégiát választó ügyfeleit némiképp segítse. A devizaszámlák vezetéséért nem számít fel például külön díjat a CIB Bank, a forintszámlákkal teljesen megegyező kondíciókat alkalmaz a Citibank, a HVB Bank és a Raiffeisen Bank. Utóbbi esetben persze a forint- és devizaszámlát is fenntartók kétszeres költséget kénytelenek viselni, de ez esetben ezt akár elhanyagolhatónak is tekinthetjük. A két számlatípus fenntartását ugyanis a befektetési szempontok is mindenképpen szükségessé teszik. Valószínűleg ezt felismerve - az ügyfelek banki kötődésének erősítését is szem előtt tartva - akad hitelintézet (Dresdner Bank), amely a saját számlák közötti átvezetésért nem számít fel jutalékot. Máshol (HVB, Budapest Bank) amennyiben az ügyfél devizaszámlájáról a pénztárban vesz fel forintot, a konverziós költség mellett semmilyen plusz díj nem terheli.
A konverzió esetében azonban már szinte nincs is olyan bank, amely némi (a költségek, illetve a profit fedezésére szolgáló) „trükközéshez” ne folyamodna. A hitelintézetek a külföldi pénznemekre ugyanis saját árfolyamot hirdetnek meg (amelynek nagyságát persze befolyásolja a bankközi piacon kialakult szint, de ezt a gyakorlatban meglehetősen tágan értelmezik) - kettősen. Azt, hogy mikor ésszerű a valuta- és mikor a devizaárfolyam alkalmazása, magunk is könnyen megállapíthatjuk. A deviza ugyanis számlapénzt (tulajdonképpen elektronikus jelet), míg a valuta kézbe fogható, tapintható bankjegyeket jelenthet. Ezzel szemben például az OTP Bank - mint arról az egyik fiókban tájékoztattak - minden esetben valutaárfolyammal számol. A Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) a pénztári műveletekhez csak a bankfiókban megismerhető külön bejáratú árfolyamokat használ, amelynek mértéke mind a vételi, mind pedig az eladási oldalon valahol a deviza- és a valutaárfolyam között van, talán nem meglepő módon sokkal közelebb az utóbbihoz.
A bankok számára a deviza- és a valutaárfolyamok mellett viszonylag bő játékteret biztosít a vételi és az eladási ár közötti különbözet is. Ez a spread azonban időszakonként jelentősen eltér (bizonytalanabb helyzetben nő, konszolidáltabb viszonyok között - mint amilyennek a feltételek alapján látszik a mostani is - csökken). A devizavételi és a valutaeladási árfolyam között most 3,2-3,9 százalék körüli a marzs.
A deviszámlákhoz visszatérve: a legbosszantóbb talán az, ha bankunk akkor is jutalékra tart igényt, amikor saját számlánkat hizlaljuk. A saját számlák közötti átvezetésért például a Budapest Bank (BB) 0,3 százalékos, legalább 5, de legfeljebb 500 eurós díjat számít fel. A Raiffeisen Bankban a pénztári befizetés kerül 0,5 százalékba. A jóváíráskor egyébként, ha az nem az ügyfél saját nevére szóló számláról érkezik, jutalékot kér a Dresdner is, de ennek mértéke (0,115-0,175 százalék) legalább az általánosan alkalmazott szint körül, sőt inkább még az alatt van. A bankon kívülről érkező pénz jóváírása a BB-nél 0,075 százalékba, de legalább öt euróba kerül.
Amennyiben valaki nemcsak befektetésre használja devizaszámláját, hanem onnan átutalásokat fogad, sőt van olyan elvetemült, hogy indít is, helyenként egyszerűen meghökkentően magas költségekkel szembesülhet. A hitelintézetek egy részén azonban a fizetendő jutaléknál ma (még?) legalább létezik felső határ. Ezen a téren a kivételek közé tartozik a Raiffeisen Bank, amely a bankon belüli és kívüli átutalásért egyaránt 0,2 százalékot, de legalább öt dollárt kér el. Érdemes figyelni arra, hogy itt a „legfeljebb” szócskának nyomát sem találjuk.
