Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A magán és az önkéntes nyugdíjpénztárak éves hozamközléseiből a pénztártagok még semmiféle következtetést sem vonhatnak le a saját befizetések hozamára vonatkozóan – jelentette ki lapunk érdeklődésére Farkas Miklós, a FI–AD Pénzügyi tanácsadó Kft. ügyvezetője. Hosszú távon a nyugdíjpénztári tagok egyéni hozamai közelítenek majd a publikált hozamokhoz, de azokkal soha nem lesznek megegyezőek.
A hozam 2001-ben 3 százalékkal meghaladta az éves inflációt, a néhány eddig publikált 2002-es hozam szintén a tavalyi pénzromlás felett van. A hozam ugyan a pénztárak által elért nettó eredmény, azonban nem egységes, hogy azt a pénztárak milyen vagyonra számolták ki – figyelmeztetett a szakértő. A pénztártagok így a saját befizetéseik értékének gyarapodását jobb híján az éves értesítőből ismerhetik meg, ahol az egyéni számlán a felgyülemlett vagyon mellett az elmúlt évben tényleges jóváírt hozamot tüntetik fel a nyugdíjpénztárak.
A hozamközlések egyébiránt sem kezelhetők önmagukban, hiszen aligha összevethető egy konzervatív befektetési stratégiát követő társaság és egy kockázatosabb részvénybefektetéseket megvalósító pénztár hozama. Az önkéntes pénztári tagság persze mindenképp előnyös, hiszen a befizetés 30 százaléka, de legfeljebb 100 ezer forint levonható az adóból.
A FI–AD a pénztárakat a kötelezően nyilvánosságra hozott befektetési politikájuk alapján hat kategóriába sorolja. Az igazgatótanácsok azonban a befektetési stratégiát sokszor évente változtatják, számos esetben a korábbi részvényeket felvállaló koncepció után radikális váltással a konzervatív stratégia felé fordulva. További gond, hogy számos pénztár év közben is nagymértékben eltér az előre meghatározott befektetési politikától, ami így jelentős bizonytalanságot szül, sőt így a pénztárakat a saját, minimumként elvárt összehasonlító (benchmark) hozammutatóival sem lehet egybevetni. Ugyanis egy teljes egészében állampapír-befektetést elhatározó pénztár, ha a valóságban 90 százalékban államkötvényt és 10 százalékban részvénybefektetés hajt végre, akkor egészen más kockázati osztályba sorolódik a benchmark és a tényleges befektetés szerint. A nyugdíjpénztárak átlagos benchmark hozama 2002-ben 7,7 százalék volt, a FI–AD szerint.
A pénztárak valódi stratégiájának és kockázatának meghatározása azért is nehézkes, mert a befektetési stratégia megállapításakor a pénztárak sok esetben nem célértékeket, hanem minimum és maximum határokat állítanak fel, azaz vagy vesznek 10 százalék külföldi részvényt – vagy nem.
A több – például kizárólag államkötvény, illetve részben részvény- vagy külföldi értékpapír tartalmú – portfóliókat is kínáló pénztárak esetében (ezek a választható portfólióval rendelkező önkéntes pénztárak) könnyebb a helyzet, mivel ott könnyebb az egyes portfoliók befektetési stratégiáját tartani, miközben a tagok számára is van átjárás az egyikből a másikba.
Az önkéntes pénztár választása esetében a FI–AD elemzője úgy véli, hogy a fiatalabb korosztályoknak mindenképp érdemes a nagyobb kockázatot vállaló pénztárakat vagy portfólióikat választani, míg akiknek viszonylag kevés ideje van a nyugdíjig, azok jobban teszik, ha inkább állampapírba fektető pénztárat választanak. A részvénypiacok rövid távú gyengélkedése ugyanis sokat ronthat – bár lássuk be olykor javíthat – a befektetéseken. Míg akinek 20–30 éve van hátra a nyugdíjig, azok esetében a tőkepiacok hektikus mozgása kiegyenlítődik az idők folyamán – hívja fel a figyelmet az alapvető befektetési összefüggésekre a szakértő. Ezt mutatja meg a FI–AD elemzése is, amely nem külön-külön, hanem együttesen kezeli a 2001-2002-es hozamokat. Míg a két év elkülönítve igen szórt eredményeket mutatott a különféle befektetési politika szerint, addig együtt kezelve a két évet már kisebb a különbség. Az azonban még így is világosan látszik, hogy – rövid távon – a kockázatosabb befektetéseket választó pénztárak vagy azok portfóliói rosszabb eredményt értek el, mint a kockázatkerülő, biztosra játszó állampapír túlsúlyúak. Egyébként kockázatosabb befektetéseket inkább a nagyobb pénztárak engednek meg maguknak – derül ki az elemző cég kimutatásiból.
A puding próbája már az idén várható az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, amelyeknél a következő évben megkezdődhetnek az első kifizetések – hangsúlyozza a szakértő. Alapításuk (1994) óta ugyanis már eltelt 10 év, s a vonatkozó törvény értelmében a legrövidebb szerződések éppen ennyi időre (vagy a nyugdíjkorhatár eléréséig) szólnak. Az önkéntes pénztárak 90 százalékban kockázatosabb befektetéseket valósítanak meg mint a magánnyugdíj-pénztárak, mivel a jogszabályok is kevésbé kötik meg a kezüket – mondja Farkas Miklós.
Egy önkéntes pénztárba belépőnek a pénztár választásakor érdemes a múltbeli stratégia és a tényleges befektetések következetességét és összhangját is vizsgálnia a jövőt illető stratégia mellett, mert ez is jól mutatja, hogy egy pénztár mennyire veszi komolyan a meghatározott stratégiát.
Ám nem szabad figyelmen kívül hagyni a belépési és a folyamatos költségeket sem. Furcsamód egy pénztár minél nagyobb, annál több költséget képes felszámítani, míg a kicsiktől – lásd a Premier Partner és a Saturnus esete – ma már az ismeretlenség és a bizonytalanság riasztja el a megtakarítókat.
Egyes pénztárak éppen a kedvezőbb kezdeti működési költségekkel csábítják az ügyfeleket, első éves jutalékuk jellemzően 5 százalék körül szóródik, míg mások a 10 százalékos jutalékrátát is megengedik maguknak. Ez persze csak befizetésenkénti egyszeri költség, ám a vagyon- és letétkezelői díjat a pénztárak évről évre megfizettetik a tagokkal. Ennek jellemző mértéke a kezelt vagyon 0,7–1 százaléka. Lapunk információja szerint az egyik legnagyobb nyugdíjkassza 2 százalék jutalékot ad a vagyonkezelőjének, míg a kis pénztárak olykor az átlagnál is kisebb díjtételt számítanak fel ezen a címen, hiszen sok esetben még vagyonkezelőjük sincs. A nagyobb pénztárak esetében – nem meglepő módon – éppen azoknak a bankcsoportoknak a cége végzi a vagyonkezelést, amelyről magát a nyugdíjpénztárt is elnevezték.
