Az eredetileg kitűzött augusztus vége helyett szeptember 24-ig lehet beadni a projektkoncepciókat az Európai Gazdasági Térség (EGT) finanszírozási mechanizmusa és a Norvég Alap pályázati felhívására. A döntést a donor államok - Izland, Liechtenstein és Norvégia - képviselőinek kérésére hozta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) annak érdekében, hogy a pályázóknak több idő álljon rendelkezésére partneri együttműködések létrehozására. (A kiírás az NFÜ honlapján elérhető.) A három ország még az EU 2004-es bővítése után, a nagyobb egységes piachoz való szabad hozzáférésért cserébe ajánlott fel fejlesztési forrásokat az új tagoknak, így Magyarországnak is.
A június elsején megjelent kiíráson azok a projektkoncepciók kaphatnak támogatást a projektötlet kidolgozásához, amelyeknél hiányzik a megfelelő anyagi forrás. Erre összesen 450 ezer eurót különítettek el (a menedzsmentköltségekkel együtt). A kiválasztott projektek megvalósítására pedig e forrásokból hozzávetőleg 45 millió euró támogatás áll a pályázók rendelkezésére. (Az összeg emelkedhet, amennyiben a korábban zárult pályázati körök során megítélt támogatásokból még maradna.)
A támogatásra javasolt projekteket két szakaszban választják ki. Az első fordulóban a pályázó egy koncepciót nyújt be, amelyben röviden bemutatja a projektet. Az értékelést követően kiválasztott mintegy 150 elképzelés a második szakaszban - a szükséges engedélyekkel és háttéranyagokkal alátámasztva - pályázhat az EGT és Norvég Alap által biztosított vissza nem térítendő támogatásra.
