Ismét módosítják a közbeszerzési törvényt: a kormányzat szándékai szerint elsősorban az uniós támogatások fogadását esetleg akadályozó problémákat kezelnék, erősítenék a támogatásból megvalósuló közbeszerzések átláthatóságát és nyilvánosságát, továbbá a módosított uniós irányelvekkel összhangban modernizálnák a jogorvoslati rendszert. A jogorvoslati szabályokat ugyanakkor mind a közbeszerzési döntőbizottsági, mind pedig a bírósági szakaszban - amely jelenleg akár évekig is elhúzódhat - áttekintik, hogy minél gyorsabb és hatékonyabb legyen a jogérvényesítés lehetősége - tudta meg lapunk az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumtól. A támogatások felhasználására vonatkozó szabályok módosításával egyértelműbbé tennék, hogy a kedvezményezetteknek milyen esetekben kell közbeszerzést lefolytatniuk.
A törvénymódosítás előkészítése jelenleg is tart az államreform-bizottság és a tavaly ősszel alakult közbeszerzési monito-ring- és reformbizottság tagjainak részvételével. A kormány a módosítást decemberben nyújtja be a parlamenthez, s a tavaszi ülésszakon fogadhatják el a képviselők.
A jogalkotás során áttekintik a közbeszerzési törvény alkalmazásából adódó problémákat is, így többek között a jogszabály bonyolultságára és terjedelmére hivatkozva összevonnák a nemzeti és az egyszerű eljárásrendet (a törvény ugyanis jelenleg háromfajta rezsimet - közösségi, nemzeti, egyszerű - határoz meg az eljárások lebonyolítására). Ez jelentősen csökkenthetné a mostani bürokratikus rendszert. Ezt az elképzelést a Közbeszerzések Tanácsa is támogatja, hasonlóképpen ahhoz, hogy a ppp-konstrukciók növekvő számára és értékére tekintettel ehhez igazítva új rendelkezésekkel egészítsék ki a közbeszerzési törvényt.
