A Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. (Mag) az elmúlt hetekben el is kezdte a korábbi GVOP pályázatokra vonatkozó fedezetmódosítások ügyintézését, azaz aki nyert el támogatást a megelőző években a gazdaságfejlesztési programban, az nagymértékben csökkentheti például a bankgarancia fedezetét projektjéhez kapcsolódóan - mondta lapunknak Essősy Zsombor, a Magyar Pályázatkészítő Iroda (Mapi) ügyvezető igazgatója. A módosítás jelentős terheket vesz le a pályázók válláról, hiszen a fedezetnyújtásból - bankgarancia, jelzálog, kezesi kötelezettségvállalás, ez évtől óvadék - adódó költségeket, beleértve az összes módosítás költségét is, a pályázónak kellett és kell viselnie. Nem mindegy azonban, hogy mekkora mértékben - tette hozzá Essősy.
Terhet jelentett korábban az is, hogy a támogatási szerződés hatályba lépését követően három hónapon belül kellett biztosítani a fedezetet a támogatási összeg 120 százalékára, azonban utófinanszírozott projektek révén sok esetben előfordult, hogy már régen "ketyegett" a bankgarancia, de a pályázó még egy fillért sem látott a támogatásból. Számos olyan cégről is lehetett hallani, amelynek a bank a hitelkeretének terhére nyújtott bankgaranciát, megfosztva a további beruházásokhoz felvehető hitel összegének nagy részétől. Így számos vállalkozásnak halasztania kellett beruházását, illetve hitelkeret-bővítésért kellett folyamodnia.
Fontos változás még, hogy csak akkor kötelező biztosítást kötni a megpályázott vagyontárgyakra, ha a pályázott beruházás tárgyát ajánlotta fel valaki fedezetként. Azaz, ha a támogatás összege a 10 millió forintot nem haladja meg vagy ha a felajánlott biztosíték nem a támogatott vagyontárgy, akkor a projekt tárgyát a továbbiakban nem köteles a pályázó biztosítani, illetve megszüntethető az arra korábban megkötött biztosítás.
A fedezet miatti változtatás a támogatási szerződés módosításával is jár, ezért ha a megítélt támogatás kifizetésének igénylése folyamatban van, nem érdemes a fedezetmódosítást elindítani, amíg a támogatás összege meg nem érkezik, ugyanis az átfutási idő késleltet(het)i a támogatás kifizetését - tanácsolják a Mapi szakemberei.
