Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A kiadványt André Michelin annak szándékával indította el, hogy praktikus tanácsadó legyen a benzinkutakat, az autószervizeket, az éttermeket, valamint a szálláshelyeket illetően. A kezdetekkor a párizsi központú, leginkább autógumijairól ismert Michelin kalauzának ajánlatai is a francia fővárosra és környékére terjedtek ki, nem sokkal később azonban már szinte az ország minden tájáról kerültek bele vendéglátóhelyek. Az 1920-as évekre vált látványosan népszerűvé a kiadvány étteremajánló része, ekkorra tehető a mai napig használt háromcsillagos értékelési rendszer kialakulása is. A mára legendássá vált vörös borítós kiadás először 1931-ben jelent meg, mostanáig pedig nem kevesebb mint bő 700 millió darabot adtak el belőle. Az ennél kevésbé komoly karriert befutó, de szintén jelentős zöld Michelin-könyv Franciaország vidéki területeit és a nagyobb világvárosok ajánlott pihenőhelyeit gyűjti össze.
A kalauz leírása szerint az egy csillagot szerzett helyek a „kellemes úti kitérőt jelentő, kiváló fogásokkal büszkélkedő”, a kétcsillagosok a komolyabb kanyart is megérő, kiemelkedő éttermek, míg a maximális minősítést szerzettek már egy külön utazást is megérnek. Ezeken felül vannak még az ajánlott helyek, melyeket a kritikusok szintén jó vendéglőnek ítélnek, de nem érik el a csillagos minősítésűek kiemelten magas színvonalát.
A Michelin minősítése hangsúlyozottan nem a tálalásra, az előzékeny pincérekre vagy éppen az illusztris környezetre helyezi a hangsúlyt, hanem magára a tányéron talált ételre. Összességében öt fő szempont alapján vizsgálódnak a kritikusok és alkotnak véleményt az étteremről. Az első az alapanyagok, pontosabban ezek minősége és frissessége, majd az elkészítés módja, ami hasonlóan fontos szerepet tölt be a végeredményt illetően. A végső és talán legfontosabb az ízhatás, hiszen többnyire ez az a szempont, melynek alapján az étteremlátogató laikus ítél. A Michelin szakemberei nagyra értékelik azt is, ha a séfnek vannak jó és egyedi ötletei, amelyekkel jellegzetesebbé teszik az adott konyhát, magától a stílustól azonban természetesen nem függ a végeredmény. Az ötödik figyelt kritérium a folyamatosság, vagyis az, hogy az adott kitüntetett vendéglátó-ipari egység következetesen tudja-e azt a szintet hozni, amelyért a Michelin ítészei elismerték. Ebben a munkában komoly segítség az az évente beérkező átlagosan 45 ezer e-mail, amelyeket a kiadványban szereplő éttermek vendégeiktől kapnak. Egy-két rossz nap miatt még nem veszik el a csillago(ka)t, huzamosabb panaszáradat után azonban már igen.
A Michelin a függetlenség és a megvesztegethetetlenség miatt titokban tartja a bírálók személyét, a felszolgálóknak így fogalmuk sincs arról, hogy az étterem szempontjából mennyire fontos embert szolgálnak ki. A franciák minősítése ugyanis nem kis presztízsértékkel bír, melynek köszönhetően az első csillag odaítélése után a forgalom látványosan fellendül és az árakat is okkal lehet ilyenkor emelni, ezek együttesen pedig komoly profitgyarapodást eredményeznek. Már csak ezért is fontos a fent leírt két szempont, de nem kevésbé hangsúlyos a bíráló hozzáértése sem. Éppen ezért igen komoly kritériumoknak kell megfelelnie annak, aki e jelenleg bő nyolcszáz fős, illusztris társaság tagja szeretne lenni. A legalább tízéves szakmai gyakorlat magától értetődő, a bekerülés után pedig egy féléves tréninget is végig kell csinálni és csak ezután, egy vizsga sikeres teljesítésével válhatnak Michelin-étteremkritikussá.
Ha azonban azt gondolják, hogy ezeknek az embereknek aranyéletük van, hiszen nap mint nap kiválóbbnál kiválóbb éttermekben ehetnek és ezért még fizetnek is nekik, akkor alaposan tévednek, a munkaköri leírás ugyanis ennél sokkal bővebb. Először is évente átlagosan 240 ebédről és vacsoráról kell kétoldalas értékelést írniuk, valamint 160 éjszakát töltenek szállodákban és körülbelül 40 ezer kilométert vezetnek.
