A MINI-be már csak a formája miatt is könnyű beleszeretni, ha azonban azt is hozzávesszük, hogy van olyan változata is, amely 20 másodperc alatt megszabadítható a tetejétől, ráadásul a piac egyik legélvezetesebb sportos élményautója, akkor már jó esély kínálkozik rá, hogy örökre lenyűgözze tulajdonosát.
Mi a jó a nyárban? Nem kell nagykabátot venni, mielőtt az ember kimerészkedne az utcára, a szerencsések a hókotrógép hangja helyett madárcsicsergésre ébredhetnek, ki lehet venni szabadságot és elmenni valamelyik tengerpartra pocakot barnítani, na és persze elő lehet venni a garázsból a tél elől elrejtett kabriót. Ez utóbbi talán az egész évszakkezdet megkoronázása, egy nyitott tetejű autóval való száguldozásnál ugyanis kevés jobb dolog van a világon.
Szerencsére Magyarországon is egyre gyakrabban lehet kabrióval találkozni, ami részben egyre kedvezőbb árának, részben pedig annak köszönhető, hogy hódítanak a többrészes elektromos keménytetővel készülő modellek, amelyek már a négy évszakos autó fogalmának is tökéletesen megfelelnek. Ezektől függetlenül azonban egy percig sem kell temetni a ponyvatetősöket: a legdrágább luxus-, illetve sportkabriók utasterét szinte kivétel nélkül vászon fedi be.
A MINI már alapesetben is kiemelkedik a forgalom szürkeségéből, a kisautó nyitott változata viszont már maga a nagybetűs exhibicionizmus. A hölgyek és az urak szívét egyaránt rabul ejtő forma igazi telitalálat, senki meg nem mondaná róla, hogy immáron ötödik évét tapossa, igaz, a kabrió még csak kétesztendős. A mindössze bő 3,5 méteres autóban ráadásul a kabrió esetében megszokott kettő helyett négy férőhely van, bár a hátsó üléssoron mérete miatt kiváltképp gyerekek férnek el kényelmesen.
Aki vezetett már tető nélküli autót, tapasztalhatta, hogy a hagyományos karosszériás autóknál sokkal kevésbé érződik masszívnak. A MINI-t azonban szerencsére nem egy kis cég, hanem a BMW gyártja, a bajorok pedig, tekintélyes kabriógyártási tapasztalattal a hátuk mögött, pontosan tudták, hol is szorul megerősítésre az apró karosszéria. A nyitott MINI így ugyan az acéltetőshöz képest hízott is egy mázsát, ezzel azonban sikerült elérni, hogy még a rossz hazai utakon sem csörög-zörög.
Már csak a „felettünk a kék ég” érzés miatt is kellemes dolog a MINI-vel furikázni, leginkább minden kétséget kizáróan a vezetőülésben, főleg a Cooper S változatban. Sok mai autóval ellentétben itt nincs túlkönnyítve a kormányzás, a kuplung, a váltó vagy éppen a fék, ám pont ezek miatt a MINI közel enged magához, a sofőrnek pedig esze ágában sincs kiszállni belőle. Egy rövid szombat délelőtti autózásból így könnyen egész hétvégés üdülés lehet valahol több száz kilométerre az indulás helyétől, ez ellen azonban minek tiltakozzon az ember, ha közben remekül érzi magát?
A meredeken álló szélvédő és a retro-hangulatú, éjszaka narancsosan világító műszerek kellemes, „békebeli” hangulatot teremtenek az autóban, ehhez hatékonyan asszisztál még a szépen szóló hifi is. Az idilli hangulat azonban egy csapásra megváltozik, ha a vezető padlóig nyomja a gázt. Ekkor ugyanis a kis MINI vehemensen nekifeszül az útnak, miközben az 1,6 literes motorra szerelt kompresszor boldog visítása elnyomja a békés tücsökciripelést, hátulról, a kipufogó felől pedig kifejezetten versenyautós hangok törnek elő. A koncert a fordulatszám-mérő mutatójának emelkedésével egyre inkább átmegy fortissimóba, majd a piros mező elérése előtt egy pillanattal váltás, és minden kezdődik elölről. Remek élmény!
Az örömből pedig nemcsak a hosszú egyenesekben, hanem a kanyarokban is kijut gazdagon. A feszes futóműnek és a széles kerekeknek hála ugyanis egy átlagos autóban megszokottnál jóval nagyobb sebességgel is bátran be lehet venni a kanyarokat, megcsúszás esetén pedig hatékonyan siet a sofőr segítségére a (kikapcsolható) menetstabilizáló elektronika.
A MINI-vel kabriózni tehát lassan és gyorsan egyaránt öröm, és még valamit tud, amiért sokan megszerethetik: soha nem fogják annyian tisztelettel vegyes csodálattal megbámulni, mint mikor egy nyitott tetejű MINI-vel cirkál.
