Nem kérdés, hogy Prága Budapest nagy konkurense, és valamit nagyon jól csinál, hiszen komoly presztízsre tett szert Európában. Persze irigykedhetünk, azonban biztosak lehetünk benne, hogy Prága nekünk, magyaroknak is sokat adhat. Úgyhogy a legjobban tesszük, ha saját szemünkkel nézzük meg, mi az, ami évente több millió turistát vonz ebbe a városba.
Először is a sok célzott reklám és propaganda vonzza ide a költeni vágyó turistát, az állam ugyanis hatalmas összegeket fordít a város marketingjére. Persze a cseheknek van is mire büszkének lenniük: nem véletlenül mondják azt, hogy Prága a városok királynője. A cseh erdőségek közül ma is méltóságteljesen bukkan fel a Moldva két partján elterülő város, amely nem sokkal több mint egymillió lakosával Európa egyik legrégebbi települése.
Prágát egyébként 10 postai körzetre osztották, Prága 1-től, 10-ig. Ez utóbbi azért lehet fontos, mert a helyiek gyakran használják ezeket a számokat, hogy egy helyet meghatározhassanak. Turistaként időnk nagy részét a Prága 1-en, a Vlatava folyó mindkét partján elterülő központban és a Prága 2-n belül, az óvárostól keletre és délre fogjuk eltölteni. Jó hír a turista szempontjából, hogy az élő történelem helyszíne, a belváros szinte gyalog bejárható. Szerencsére ezt a részt elkerülték a történelem legnagyobb viharai, emellett a város vezetői mindig is sokat törődtek meglévő értékeik megőrzésével. Így az itt található épületek és műemlékek ma is rendkívül jó állapotban, szinte eredeti pompájukban mutatják meg magukat az ide érkezőknek.
A Prága felfedezéséhez az úgynevezett „régi koronázási útvonalat” érdemes követni, amely a legismertebb látványosságok mellet, a Lőpor kapu, az óvárosi városháza és Toronyóra, a Károly híd és a Prágai Vár környékére is elvezet bennünket. Útközben pedig érdemes letérni a csendesebb mellékutcákba is, hiszen így felfedezhetjük a hangulatos üzleteket és kis udvarokat is. Meglátogathatjuk a Bellvedert és az ezt körülvevő Királyi kertet is, ahol a fák árnyéka alatt zenélő szökőkút társaságában élvezhetjük a kirándulás végén a megérdemelt pihenést. Ha távolabbra akarunk menekülni a város zajától, akkor Prága Városligete, a Petrín lehet a célunk. A park egy hegyen – a könnyebb megközelítését siklóvasút biztosítja – található az Eiffel-tornyot másoló Kilátótorony, amelyből páratlan panoráma nyílik Prágára. Folyóparti város lévén a hajókázást sem szabad kihagyni, a Moldván (Vltaván) sok kirándulóhajó közlekedik, amelyekről nagyszerű látvány tárul elénk a város két oldalára, valamint a hidakra.
Néhány hasznos tanács:
Amennyiben a városnézés után még van energiánk vásárolni, jó ha tudjuk, hogy az üzletek hétköznapokon általában 9-18 óráig, szombaton pedig 14 óráig tartanak nyitva. A belvárosi ajándékboltok azonban minden nap este kilencig várják a pénzüket költeni vágyókat Érdemesebb azonban a városközpontban található Havel-piacot, a leghíresebb szabadtéri vásárt megnézni. Itt több, mint 100 árustól vásárolhatunk szuveníreket. Emlékként feltétlenül vigyünk haza a cseh kristályművészet remekeiből, ezeket szinte mindenhol lehet kapni, de jó ötlet lehet a söröskupa vagy egy fa marionett bábu is. Jobban járunk, ha már itthon váltunk cseh koronát, mert a forintot ott rosszabb árfolyamon számítják be, de tartalékként nem árt, ha van nálunk dollár vagy euró.
Arra számíthatunk, hogy két dolgot biztosan lehet csinálni Prágában: sörözni és jókat enni. A cseh sört, vagyis a pivót valószínűleg sokaknak nem kell bemutatni. De még ha nem is szeretjük annyira a sört, tudnunk kell, hogy Csehországban a sör jóval több mint egy alkoholtartalmú ital, a hagyományok és a társadalmi érintkezések fontos része. Néhány söröző még saját sörfőzdével is rendelkezik, ahol bepillantást nyerhetünk e kedvelt nedű készítésének titkaiba. Az igazi sörbarátoknak azonban a sör erőssége - lehet 10, 12, akár 14 fokos is - legalább olyan fontos, mint a márkája, a kezdő kocsmajárók azonban elég, ha a Pilsner Urquell vagy a Budweiser nevet jegyzik meg. Aki mégis valami erősebbre vágyik, az bekaphat egy tüzes borovickát (pálinkaféle). Ezt követheti a slivovice, ami egy nemes szilvapálinka, vagy a szintén népszerű, gyógynövényekből készített ital, a Becherovka, amelyet a fürdővárosban, Karlovy Varyban főznek. A sör mellé érdemes mindjárt megkóstolni az utopenec nevű tipikus sörkorcsolyát, ami előételnek is megfelel.
Prágában nagyon bőséges a választék az étkezési lehetőségek terén: a sült kolbászt áruló filléres büféktől kezdve az olcsó, hagyományos éttermeken át a drága gasztronómiát kínáló helyekig mindenki megtalálja az ízlésének és a pénztárcájának megfelelőt. Nagyon kedveltek a kiülős vendéglők is, főleg a Moldva partján és az Óváros főterén. A csehek kedvenc étele a Veprové s knedlíkem a zelím, azaz knédli sült hússal és savanyú káposztával, de desszertként kóstoljunk meg egy vdoleket, vagyis gyümölcsös gombócot túróval és porcukorral.
Cseh sörözőben 3 fogásos menüt már 2000-2500 forintért találhatunk. Egy korsó sör (0,5 liter) 30-40 korona, de kisebb, eldugottabb helyeken még kedvezőbbek az árak. Úgyhogy azt igazán nem mondhatjuk, hogy drágán adja magát az „Arany Város".
Persze nem csak gyalogosan közlekedhetünk Prágában: jól szervezett tömegközlekedési hálózatának köszönhetően a város minden pontja könnyen és gyorsan elérhető. Villamosok és buszok sűrű hálózata egészíti ki a metró három vonalát (A - zöld, B - sárga és C - piros). Érdemes megjegyezni, hogy a vystup kijáratot, a prestup pedig átszállást jelent. A budapestihez hasonlóan a prágai metró kényelmes, gyors és a belváros három pontján keresztezik egymást a vonalak. A tömegközlekedésnek Prágában amúgy teljesen más a kultúrája, mint nálunk, úgyhogy tanácsként annyit: jobb, ha nem utazunk jegy nélkül. Érdemes kiváltani a Prága-kártyát, azaz a Prague Cardot, amely 3 napig korlátlan utazást biztosít a város közlekedési eszközein. Az egyébként egy évig érvényes kártya 35 euróba kerül, és több mint száz kedvezményt biztosít, amelyek érvényesek múzeumokba, valamint kedvezményekre jogosít fel éttermekben, városnézések, hajókirándulások esetén. Persze gondok itt is akadnak: a cseh taxisok közkeletűen hiénáknak számítanak, akik pillanatok alatt kifosztanák a gyanútlan turistát. Ezt azonban könnyen kiküszöbölhetjük, ha már a szállodánkban megkérdezzük a körülbelüli árat, majd közöljük a taxissal, hogy maximum mennyit óhajtunk fizetni. Egyébként a cseh kormány komoly intézkedéseket tett a probléma visszaszorítása érdekében, és elmondható, hogy ma Prágában minden vendéglátó célja leginkább az, hogy visszatérjen a vendég.
