Trendi és stílusos – ráadásul eredetileg családi autónak készült. A Mini és a MINI több mint 40 év alatt rendhagyó külső és belső formáival stílustörténelmet írt, ráadásul úgy, hogy ma mind a két nem számára egyaránt vállalható egy ilyen autó tulajdonosának lenni.
Sir Alec Issigonis 1959-ben egy olyan kisméretű családi autót mutatott be, amelyben – még ha kompromisszumokkal is – elég hely volt négy felnőtt számára. Ennek érdekében a motort elöl keresztben helyezték el, a váltó pedig a motor alá került, így sikerült elérni, hogy rengeteg hely szabadult fel a jármű első részében. Ráadásul az autó kezelhetősége is egyedi és sportos lett.
Ilyen előzmények után a BMW jó érzékkel látta meg, hogy bár az angol gépjárműgyártás csillagai mára megfakultak, van olyan márka, amit érdemes újra „kifényesíteni”. A retro MINI a kisautók között igazi sikertörténetet tudhat maga mögött: a projekt nemcsak hogy nem futott vakvágányra – ahogy például tették egyes konkurensek –, de új kultuszt is teremtett maga köré. S ami igazi szerencse, nem lett belőle státusszimbólum. Így lett a MINI-ből „életmód” autó, ötvözve a hagyományokat a mai kor követelményeivel.
De nézzük, mit is takar ez a valóságban. A tervezők az Issigonis-féle felfogást autentikusan és következetesen átszabták a 21. századra – a MINI egy kicsi, elsőkerék-meghajtású kocsi, a már legendás vezetési adottságokkal. Az utóbbiról egyébként még érdemes néhány további szót is ejteni. A felépítés miatt a súlypont már önmagában is alacsonyan van, de arra külön figyeltek, hogy a tömeg nagyobbik része – egészen pontosan az önsúly 63 százaléka – az első tengelyekre essen. Ezzel nem csak a megfelelő tapadást érték el, de a vezetési élmény is rendhagyó. Belül egyébként nemcsak ez a megdöbbentő, hanem a műszeregységek és a középkonzol kialakítása is, amely önmagában megérne egy dizájntanulmányt.
A jelenlegi MINI-nek összesen 4 motorvariánsa kapható: három benzines, az alapváltozat 1.6 literes MINI One-é (90 LE), a MINI Cooperé (115 LE) és a legerősebb a MINI Cooper S (170 LE). Emellett létezik egy 1.4 literes dízel, a 75 lóerős MINI One D. Egy évvel ezelőtt mutatkozott be a nyitott változat, a MINI Cabrio, amely az összes benzines motorral kapható. A Cabrio modellektől eltekintve mindegyik MINI ugyanazt a karosszériát kapja, csak a Cooper S-nek van a motorháztetején egy légbefúvó nyílás – innen lehet megismerni.
A MINI által sugárzott feeling szinte önmagától értetődővé tette, hogy a tulajdonosok az autón kívül is szeretnék jelezni hovatartozásukat. Ezt szerencsére a gyártó is felismerte, így a szokásos autós kiegészítők helyett sokkal tágabban értelmezte a kiegészítők fogalmát, hiszen ezek éppúgy hozzájárulnak a márka kultuszához, mint maga a jármű. A széles választékból akár fel is tudunk MINI-sen öltözködni, és nemcsak pólókat, de inget, pulóvert vagy kabátot is választhatunk. Táskából és napszemüvegből is számos modellváltozat van, sőt hagyományos dioptriás termékek közül is választhatunk. Ezek mindegyike ráadásul magas minőségű, hiszen olyan dizájner cégekkel együttműködésben készülnek, mint például a Puma.
