A történelem tanúsága és a legenda szerint 1588-ban II. Fülöp spanyol király „győzhetetlen armadája” elindult, hogy térdre kényszerítse a protestáns Angliát. Csakhogy a győzelem elmaradt, az elszenvedett súlyos vereség után a flotta hajói jórészt megsemmisültek, a maradék pedig szétszóródott egy viharban. Az armada egyik hajója, az El Salvador nem süllyedt el, hanem hajótörést szenvedett a normandiai partok szikláin, aminek áldásos következményeként a roncsból a helyi lakosság sok értékes holmihoz jutott. Az ottaniak örömükben alaposan berúgtak az almapálinkájuktól, amelyet hagyományosan az almabor seprőjéből párolnak, részegségtől botladozó nyelvükön pedig a hajó neve Calvados lett, sőt, néhány év múlva már a területet is így hívták. Annyi bizonyos, hogy a XVI. század közepétől a Normandiában készült almapálinka a Calvados nevet viseli. Az ital persze sokat változott azóta, régen ugyanis az almapálinkát finomítatlanul, úgy, ahogy a kisüstből kikerült, a reggeli kávéval együtt itták, egyfajta reggeli bemelegítésként.
A 40-42 százalékos alkoholtartalmú italhoz szükséges cefre csaknem ötvenféle almát tartalmaz. A gyümölcsöt óriási darálókkal pürévé aprítják, ezt kipréselve kapják meg az almalevet, amit évekig pihentetnek – az almalé gyorsan erjedni kezd, a természetes erjedés eredménye a cider, az almabor –, majd jön a kétszeri lepárolás. Az első alkalom után a gyenge almaborból 30 százalékos „nyerspárlat” lesz – a friss párlat színtelen és olykor agresszív illatú –, amiből az újabb párolás során eltávolítanak minden „nem tiszta” dolgot és a párlat velejét fogják fel. Ezt követően legalább másfél évig tölgyfahordóban érlelik, ezalatt – felvéve a nemes fa aroma- és illatanyagát – alakul ki az ital jellegzetes aromája. Az érlelés azonban itt még nem ér véget, másik hordókba töltve tovább folyik. A hagyományoknak megfelelően a Normandiában termesztett alma kiválogatott harmadából készítenek Calvadost, a többiből almabort és almalevet. Egy liter párlat elkészítéséhez egyébként körülbelül 25 kilogramm almára van szükség.
A Calvados népszerűségét a XX. század hozta meg. A század elején jelent meg és vált gyorsan divatossá Párizsban az úgynevezett „calva”. A népszerűség nyomán a nedű egyre kifinomultabb módszerekkel készült, így nem is csoda, hogy 1942-ben – a cognac és az armagnac mellett – elnyerte az Appelation d’Origine Controlée minősítést. Ekkoriban kezdték el a termelőhelye alapján Eau de Calvadosnak nevezni az almaborpárlatot. A franciák a Calvadost más jó tulajdonságai mellett gyomorerősítőként, az emésztés serkentésére is használják. A sok laktató fogás között szívesen pihentetik azzal a gyomrot, hogy egy-egy pohárka Calvadost legurítanak.
