Egy majdnem négy évvel ezelőtti nap, 2001. október 23-a meghatározó nap volt az Apple történetében: ekkor mutatták be a legelső iPod mp3-as lejátszót. Ez a zsebhifieszköz – ezt ma már bátran kijelenthetjük – megváltoztatta a cég életét és egy kicsit több millió ember mindennapját is. A titok a minimalista, de elegáns csomagolásban megjelenő, számítógépről, az internetről feltölthető, óriási tárolókapacitás volt – akkoriban még csak öt gigabájt, igaz, erre is mintegy 1000 szám fért fel –, amivel az iPod gyorsan belopta magát a zenebarátok szívébe. A sikerre való tekintettel hamarosan jöttek a még nagyobb memóriával bíró változatok – előbb a 10, majd a 20 gigabájtos gépezet –, majd szűk egy évvel a debütálást követően az Apple a PC-t használóknak is elérhetővé tette a zenelejátszót, tehát ettől kezdve nem volt szükség Macintosh számítógépre az iPod feltöltéséhez. Ez a lépés jelentősen növelte a termék népszerűségét. Mára ötmillió iPodot adtak el, és függetlenül attól, hogy számos konkurense létezik, látványosan uralja a piacot – a digitális zenelejátszók értékesítésének mintegy 60 százalékát adja. Egyedül Ázsiában nem sikerült ilyen átütő részesedést kihasítania, ott valamiért inkább a színes, csillogóbb kivitelű memóriás „zenedobozokat” kedvelik a vevők.
Az iPod sikere sok mindennek köszönhető. Először is itt van a folyamatos megújulás, ami egyébként az egész Apple-termékpalettát jellemzi, másrész a divat, hiszen időközben trendi lett fehér fülhallgatóval sétálni a városban – az iPod mp3-as lejátszó sokak szerint a XXI. század walkmanje. Jelenleg három tagot számlál a zenelejátszó-család: a fél és egy gigabájtos memóriás kiszerelésben kapható, egy csomag rágó méretű Shuffle-t, a merevlemezes, négy és hat gigabájtos Minit és a 20, illetve 60 gigás, színes kijelzős iPodot. A teljesítménykülönbségek az árakban is megmutatkoznak: a legkisebb, kijelző nélküli Shuffle már néhány tízezer forintért is kapható, míg a csúcs iPodhoz több mint százezer forintot kell letenni az asztalra. Ezeken felül hamarosan várható a videolejátszós iPod is, így nem sokára kedvenc zenei klipünket is magunkkal hordozhatjuk. Ráadásul a hírek szerint ez a készülék mozgóképek rögzítésére, szerkesztésére és továbbítására is alkalmas lesz. Azt, hogy az Apple a kultuszteremtést komolyan gondolja, mutatja, hogy számos kiegészítőt kínálnak a lejátszóhoz. A különböző tokok és tartók mellett akár nyakba akasztva vagy színes csuklópánton is hordhatjuk kedvencünket, és ha akarjuk, otthon saját kis dokkolóállomással és komplett hangfalrendszerrel felszerelkezve tehetjük koncertteremmé a szobát. Az már csak hab a tortán, hogy néhány autógyár opcióként kínálja a gyári iPod-csatlakozást modelljei hifirendszeréhez.
Mindezek mellett az is fontos, hogy az Apple időben felismerte: a zenei kínálatot is meg kell teremteni az iPodhoz, ezért 2003 áprilisának végén elindította az iTunes Music Store-t (iTMS), ahonnan 99 cent ellenében bárki vásárolhat számokat, akár egyesével is, tehát nem kell feltétlenül megvenni egy előadó egész albumát a rajta található töltelék számokkal együtt. Az iTMS sikerét jól példázza, hogy bő két év alatt több mint 500 millió zeneszámot adtak el rajta keresztül.
