Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A szivart is Kolumbusz felfedezésének köszönhetjük, ugyanis az ő általa vezetett felfedezőcsapat talált rá a szivarra, amikor Kubában járt. A kubai őslakosok vallásos szertartások alkalmával szívták a szivar elődjét, amely akkor még kukoricalevélbe csomagolt dohánylevél volt. Kolumbusz tengerészei hamar rákaptak a szivarra és hoztak az „arany levélből” Spanyolországba is. Kezdetben a dohányzást pogány rituáléként kezelték és börtönnel büntették. Egy pár év múlva azonban a szivarozás széles körben elfogadottá vált. Sőt, Spanyolország egy egész iparágat épített a szivar köré és Sevilla, ahol 1717-től kubai dohányból gyártottak szivart, a modern szivar szülővárosa lett. A szivargyárosok 1790-re egyre több üzemet építettek Franciaországban és Németországban. Ennek ellenére a szivarozás csak az 1806–12-es napóleoni háború után terjedt el Franciaországban és Nagy-Britanniában, amikor a brit és francia veteránok Spanyolországból hazatérve elterjesztették az ott felvett új szokást. A szivargyártás Nagy-Britanniában 1820-ban kezdődött. Nem sokkal ezután a jó minőségű szivarok iránt is megnőtt a kereslet, és a spanyol szivart, a Sevillas-t, egyre inkább kiszorították a kubai szivarok. A szivarozás Nagy-Britanniában és Franciaországban annyira elterjedt szokássá vált, hogy az Európai vonatokon megjelentek az első dohányzókocsik, a hotelokban és a klubokban pedig a szivartermek. A szivarozás az arisztokrácia privilégiuma lett. A dohányzás a divatba is begyűrűzött: megjelentek a szmokingok mint vacsora utáni formális viselet.
Amerikában az első dohányültetvényeket már 1612-ben Virginiában és 1631-ben Marylandben létrehozták ugyan, de a kolóniákon ekkor még csak pipáztak. A szivar feltehetőleg csak 1762 után jelent meg, amikor Israel Putnam, az amerikai függetlenségi háború egyik tábornoka visszatért Kubából connecticuti otthonába egy nagy adag kubai dohánnyal és Havana szivarral. A szivar az Egyesült Államokban Lincoln ideje alatt vált igazán népszerűvé. Egyre több gyár nyílt New Yorkban, Pennsylvaniában valamint Connecticutben. Ez utóbbi Észak-Amerika egyik legnagyobb dohánytermesztő területe lett. A szivarozás a 19. század végére státusszimbólummá vált. A szivariparágnak egészen a 1960-as évekig jól ment, amikor is egyrészt az amerikaiak számára egyre inkább előtérbe került a szivarozás egészségre gyakorolt hatása, másrészt pedig az USA embargót léptetett életbe Kubával szemben, illegálissá téve az amerikai állampolgároknak a kubai áruk importját. Mára viszont a szivarok népszerűsége ismét emelkedő ágban van és egyre kedveltebb férfiak és nők körében egyaránt.
A dohánytermelés Kubában lendült fel a legjobban. A dohány szabadkereskedelmének köszönhetően 1850 körül már csaknem 10 ezer dohányültetvény és ezer gyár volt a szigeten. A szivarok zömét az USA-ba és Spanyolországba exportálták. Azonban szivargyártás fellendülését követően sok szivargyáros el is menekült Kubából: egy részük a spanyol elnyomás miatt a 19. század végén, ők Floridában és Jamaicában telepedtek le, egy részük pedig Fidel Castro hatalomra kerülése, az 1959-es forradalom után menekült el a Dominikai Köztársaságba, Floridába, Hondurasba a Kanári-szigetekre és Mexikóba, ahol gyárakat is alapítottak.
Magyarországon az első szivarozáshoz kötődő klub három évvel ezelőtt alakult Első Magyar Szivarklub Egyesület néven. Az egyesületet angol mintára alapították: csak férfiak lehetnek a tagjai, csak ajánlással lehet bekerülni, a klubtagságot 50 főben maximalizálták az alapító tagok és a klubtagok féléves „próbaidő” után döntik el, hogy a jelölt teljes jogú klubtaggá válhat-e.
A szivar felépítése
A szivar esztétikai értékét a borítólevél adja, mivel a legtöbb szivarozó a szivar minőségét annak milyensége alapján ítéli meg. Ezért ez egyben a szivar legdrágább kelléke is – olvasható a szivarszakértő.hu weboldalon. A borítólevél vékony, sima, nagy erektől mentes, rugalmas és gyakran olajosan csillogó. Semmiképpen sem szabad, hogy száraz legyen, hiszen akkor érintése szétmállana. A borítólevél a szivar ízét akár 70 százalékban is meghatározhatja, annak ellenére, hogy annak csak 16 százalékát teszi ki. Hogy a levél felülete nagyobb legyen, számos borítólevelet árnyékban nevelnek, egy kendő vagy egy vékony lepel alatt. A borítólevelek egyik legdrágább fajtája a Connecticut Shade: a Connecticut folyó völgyében, az Egyesült Államokbeli New Englandben csupán 1200 négyzetméteren terem. A Connecticut Shade-nek egy sötétebb válfaja is létezik, amely Connecticut Broad Leaf néven ismert. A Nyugat-Afrikában termesztett Cameroon borítólevél nem annyira sima, mint a Connecticut Shade, a felszínén apró bimbók találhatók, egy kicsit sötétebb színű és talán erősebb íze van, mint a Connecticut Shade-nek – írja a szivarszakértő.hu. A kubai fajták legismertebbjei a Habana 2000, a Corojo 99, a Criollo 98 és 99. Ezek mindegyike az El Corojo egy hibridje, csak ellenállóbbak a betegségekkel szemben, kicsit nagyobbak és rövidebb feldolgozási időt igényelnek. A többi borítólevél főleg Mexikóból, Hondurasból, Brazíliából és Indonéziából származik. Az ismertebbek közé tartozik még a Maduro, amelynek színe a sötétbarna és a fekete között van és az ízét általában édesnek nevezik, valamint a Double Claro, amelynek színe fényes zöld és az íze pedig enyhén keserű.
A borítólevél alatt található az összekötőlevél, amely összeköti, illetve tartja a töltődohányt egyben tartva magát a szivart is. Mivel az összekötőlevél nem látszik, ezért ezt elsősorban az erőssége, íze és égési tulajdonságai alapján választják, nem pedig a szépsége alapján. Az összekötőlevelek általában a dohánycserje felső leveleiből származnak és mert jobban éri őket a nap, vastagabbak, durvábbak, így lassabban is égnek. A jó összekötőlevél a szivarszakértő.hu szerint úgy viselkedik, mint egy gyutacs, azt biztosítva, hogy a szivar hosszan, lassan és egyenletesen égjen akkor is, ha szívják. Az összekötőleveleket számos helyen termesztik: Mexikó, Dominikai Köztársaság, Honduras, Kuba.
A szivar legbelső része a töltődohány, amely 2–5 darab különböző dohánylevélből (volado, seco, ligero) áll. A kézi sodrású prémium szivarokban teljes levelek vannak („longfiller” és „frog strip”), míg a gépi szivarok töltődohánya morzsolt dohány vagy „short filler”. A töltődohány ízét a dohánymagfajta, a talaj vegyi összetétele, a levélpzíció (a cserje aljáról vagy tetejéről származik-e), a szárítás módja határozza meg illetve, hogy a fermentáció után meddig állt a dohány. Annak érdekében, hogy a dohány minél változatosabb ízű és erősségű legyen, a napon kell érlelni. A szivar egyedi ízét a töltődohányban használt levelek egyedi aromája adja (a cserje tetejéről származó levelek gyakran olajosabbak, nagyobbak és intenzívebb ízűek).
A szivar „fejénél” helyezkedik el a zárósapka. Ez egyrészt teljessé teszi, másrészt pedig összetartja a szivart.
A szivargyűrű a 19. században jelent meg annak hatására, hogy néhány arisztokrata Havana-szivarozó panaszkodott, hogy a szivar foltot hagyott a fehér kesztyűjén. A szivargyűrűk először egyszerű fehér papírdarabkák voltak, majd egy német kubai szivargyáros, Gustave Bock, elkezdte rányomtatni saját logóját, hogy az általa gyártott szivart a többitől megkülönböztesse. Más gyárosok is hamarosan követték a példáját.
Szabó Zsuzsanna
