A már gyakorlottabb hobbimerülők – és persze a profik is – ma már a világ szinte összes ismert és kevésbé ismert búvárparadicsomában merülhetnek, korlátokat jószerivel csak a költségek jelentenek. A búvárkodást érdemes hazai vizekben kezdeni, majd tengeri merülésekkel gyarapítani a tapasztalatokat. Ehhez mindenekelőtt fittnek kell lenni, mivel a merülés komoly fizikai igénybevétellel is járhat. A búvárkodás „konzervatív” hobbi, ami annyit jelent, hogy minden merülést meg kell tervezni és e tervektől nem szabad eltérni, ám mindig számítani kell rendkívüli helyzetekre is. Ugyancsak alapvetően fontos a higgadtság és a megfontoltság, ez a búvárkodás egyik legegyszerűbb, de legalapvetőbb tétele. Ha izgatott a búvár, a szíve gyorsabban ver és sok levegőt fogyaszt, ilyenkor különösen célszerű tehát lassan mozogni a vízben. Ezek mellett természetesen nélkülözhetetlen a jó minőségű, megbízható felszerelés, ezen a búvár élete is múlhat. A felszerelés állapotát időről időre – lehetőleg minél gyakrabban – alaposan át kell vizsgálni, a felszerelésnek mindig százszázalékosnak kell lennie.
A magyar búvárok legkedveltebb merülési terepe a közeli Adria, illetve a Földközi-tenger. Az Adrián már egy sor magyar búvárbázis működik, de ezektől távoli, csaknem érintetlen területeket is lehet találni. Az egyik ilyen hely Vis szigete. Jó kereskedelmi és stratégiai helyzete miatt már az ókorban is fontos központ volt, amit a víz alatt a nagyszámú görög és római amfora, a szárazföldön pedig az Adria legnagyobb római fürdőjének romjai bizonyítanak. A terület azóta is folyamatosan lakott, így a jellegzetes dalmát stílusú házak mellett barokk és reneszánsz erkélyek is láthatók, de Tito kedvenc tartózkodási helyeként a szocreál is megtalálható minden bájával.
A merülni vágyókat egy nagyobb és több kisebb motorossal szállítják a roncsokhoz, ágyúkhoz, barlangokhoz és falakhoz. A terület félreeső elhelyezkedése miatt sokáig nem szerepelt a turisták célpontjai között. Ez már az első merülésnél feltűnik az élővilág gazdagsága miatt. A papagájhalaktól kezdve a makrélákon és a tűhalakon keresztül a földközi-tengeri menyétkéig rengeteg ritkábbnál ritkább halat lehet látni.
Nemcsak a természeti, hanem a történelmi kincsek miatt is érdemes felkeresni a szigetet. Görög és római amforákat szállító hajók süllyedtek el a partján nagy mennyiségű, viszonylag ép és közvetlenül a tengerfenéken található edényt hagyva emlékül, így szinte egy víz alatti múzeum alakult ki.
Ha túl hosszú, innen kihagyható
Vis további nevezetességei a roncsok. A Teti olasz hajó 1930-ban futott zátonyra a sziget külső oldalán. A hossza 70 méter, az orr 7, a tat 34 méter mélyen található. A Vassilios 1939-ben ütközött a Stupisce szirtnek. A szénszállító hajó hossza 100 méter, 24 és 40 méter között fekszik. Érdemes több merülést szentelni rá lenyűgöző méretei és a halrajok miatt. Az Ursus olasz hadihajó – amely 1941-ben süllyedt el – 45–55 méteren fekszik, ezért csak különleges felszereléssel közelíthető meg. A Brioni az Osztrák-Magyar Monarchia hajója volt, 65 méter hosszú és 38–62 méteren található.
keretes!!!!!
Kivonat a Horvát Búvárszövetségnek a merülési engedélyekhez összeállított, többnyelvű tájékoztatójából:
Horvátországban búvárkodni csak merülési engedéllyel lehet. Merülési engedélyt az arra feljogosított búvárbázisok csak azok részére adhatnak ki, akik egy nemzetközi búvárszervezet érvényes és szabályszerű minősítésével rendelkeznek. Ideiglenes búvárkártyára merülési engedély nem állítható ki. A merülési engedély egy évig (365 napig) érvényes.
A búvárkodás területét búvárbójával vagy zászlóval meg kell jelölni. Búvárkluboknak írásban kell a Horvát Búvárszövetségnél a tevékenységüket bejelenteni. A Szövetség megküldi engedélyét a klubnak (oktatónak, vezetőnek) a résztvevők listájával együtt. Búvároktatást az az oktató végezhet, akinek erre engedélye (licenc) van, illetve rendelkeznie kell a Horvát Köztársaságban munkavállalási engedéllyel. A merülés legnagyobb megengedett mélysége Horvátországban a sportbúvárok számára 40 méter.
