Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
- Szakmai vezetőként került a posztra, csaknem másfél éve megbízottként végzi a munkáját. Számít eközben, hogy nem kinevezett főépítész, hanem megbízott?
- A munka szempontjából nincs jelentősége, a tennivaló ugyanaz egy megbízott főépítésznek is. Ugyanakkor egy megbízás ideiglenessége a gyakorlatban a partnereimben bizonytalanságot kelt és így megnehezíti a munkámat. Amikor idekerültem, a szakmai tapasztalataimra kellett támaszkodni, szakmai feladatokra kellett koncentrálni, ugyanakkor a vezetési-szervezési ismereteim hiányosak voltak. Persze, a folyamatok tanítják az embert és menet közben is sok mindent el lehet sajátítani, azonban ez egy külön szakma, olyan fortélyokkal, amelyek a hatékonyságot segítik és ezeket előbb-utóbb el kellene sajátítani. Talán e ponton számít a pozíció előtti mb. titulus, mert így nem tekintem elkerülhetetlen feladatnak, hogy beleássam magam a vezetéstudományba.
- Számos nagyszabású fejlesztési igény jelentkezik ma a városban, közülük egyik-másik megvalósulásához többmilliárdos infrastruktúra-fejlesztéshez kell megnyerni a beruházókat, más projektekhez nehezen vagy nem végigvihető szabályozóváltozásokra van szükség. Hogyan kezeli, ha mégsem sikerül megállapodni vagy változást elérni és így elakadnak esetleg olyan projektek, amelyekre nagy szüksége lenne a városnak?
- Főépítészként az egész város stratégiáját, egyben működését kell biztosítanom. Ma a településrendezési szerződés a jogi lehetősége és garanciája annak, hogy ez az igény az egész város életére kiható beruházásoknál se sérüljön. Ez a megállapodás fogja össze, harmonizálja a kerület, a főváros és a beruházó igényeit, bár nem tökéletes megoldás, mert a szerződések lokálisak maradnak, miközben hatásuk túlnyúlik a kerületen, ezért most azon dolgozunk, hogy egy olyan szabályozás szülessen, amely lehetővé teszi, hogy a beruházó a telekvásárlás pillanatában tisztában legyen a projekthez kapcsolódó terhekkel. Amíg azonban a jelenlegi rendszer él, az egyeztetéseken múlik minden. Sok esetben több hónapja, akár éve is folynak a tárgyalások és néhánynál nem sikerült dűlőre jutni, mindig ugyanoda jutunk vissza. Ha nincs tovább mit tenni és ha elfogynak a lehetőségek, akkor kénytelen vagyok az érintett feleknek nem mindenben megfelelő szakmai javaslatot letenni a főváros vezetése elé. Én a főváros és lakosságának szempontjait képviselem, azt helyi érdekek miatt nem adom fel. Rosszul élem meg, ha nincs közösen elfogadható megoldás, de bizonyos ponton túl nem ragadhatok bele a kudarcba. Mindig van következő feladat, amelyre a figyelmemet irányíthatom.
- Maximalista ember hírében áll, aki teljes erőbedobással végzi a munkáját. Ezt elvárja a munkatársaitól is?
- Sok mindennel foglalkozunk, stratégiai, szabályozási terveket készítünk, akcióprogramokat dolgozunk ki, együttműködünk a tervtanáccsal és a napi ügyek sokszor időt sem hagynak további nagy projektek előkészítésére. A saját lelki békém érdekében vagyok maximalista, a munkámat helyezem a legelső helyre - ezt már a család is megszokta -, de ezt csak a hozzám hasonló munkamániások vállalják. A maximalizmusom a kollégákkal szemben a heti 40 óráig terjed, azon túl mindenkinek a saját döntése, hogy mennyit időt áldoz a munkájára.
- Ez a munkamánia a kollégák kiválasztásánál is szempont?
- "Örökölt" és összeszokott csapattal dolgozom, az elmúlt idő alatt nem volt lehetőségem senkit felvenni, itt nem nagyon változnak a munkatársak. A csapat erősségét éppen az elmúlt tizenöt év szakmai tapasztalata adja, ez nagyon nagy erő, belső motiváció számunkra. Persze a jutalmak is számítanak, és remélem, a saját lelkesedésemmel is húzom őket.
- Munkamániásként milyen vezető, hogyan dönt, számít a kollégák véleményére?
- Ez csapatmunka - inkább koordináló vagyok, hallgatok minden véleményre -, de természetesen nekem kell felvállalnom a döntéseket. Szakmai kérdésekben tudok karmesterként működni, hivatali-szervezeti viszonylatban hiányzik hozzá a tudás és a tapasztalat. A városfejlesztési kérdésekben pedig tanácsadó testület segíti a munkámat, de szakmai és civil szervezetekkel is folyamatosan konzultálok.
- Nagyon sokféle szempontot, lakossági, befektetői, önkormányzati érdeket kell egyeztetnie. Ezt is menet közben tanulta meg vagy az alaptermészetéből fakad a konszenzusra törekvés?
- Ez szakmai hitvallásom is. Egy olyan komplex folyamatban, mint a város életének alakítása, az elsődleges cél, hogy mindenki számára a lehető legjobb megoldás szülessen. Alapvetően toleráns ember vagyok, ezt a tulajdonságot az amerikai évek tovább fejlesztették. Az ottani képzés egyértelmű hozadéka a nyitottság, a mások véleményére való odafigyelés, mások értékrendjének, szempontjainak a megértése. Egyébként ez az alapvető különbség a hazai és az amerikai oktatási rendszer között. Ott megszoktam, hogy egy tervezési feladatot annyiféleképpen oldottunk meg, ahányan voltunk és az elvárások mindig ahhoz a kultúrához és szokásrendszerhez igazodtak, ahonnan a diákok érkeztek. Egészen máshogy álltak a várostervezéshez a távol-keletiek, mint az európaiak vagy az amerikaiak, de a saját rendszerén belül mindegyiknek megvolt a létjogosultsága, amit az értékelésnél elismertek.
- Ez a tolerancia és nyitottság a vezetésben is hasznosítható?
- Rugalmas főnök vagyok, talán túl rugalmas. A hibákat elfogadom, hiszen mindenki hibázhat, egyedül azt nem tolerálom, ha oda nem odafigyelésből, hanyagságból származnak.
- Várostervezőként ki a példaképe?
- Nehéz kérdés: személy helyett inkább nemzetközi városfejlesztési módszert mondanék, mégpedig Barcelonáét. Példaértékű, ahogyan ők tizenöt év alatt a közterek megújításával, majd egy jól szervezett olimpiai programmal és most a vízparti területek akciójával olyan módon dinamizálták a várost, hogy az mára a legélhetőbb európai metropolisok közé tartozik.
- Egy főépítész így vagy úgy, de mindenképpen hosszú időre rajta hagyja a keze nyomát a városképen. Mosolyog vagy szomorú, ha erre gondol?
- Remélem, hogy munkásságom a városban eredményeket hoz, és nemcsak a mában, hanem olyanokat, amelyekre utódaink is büszkék lesznek. Természetesen vannak fájó pontok, olyan fejlesztések, amelyek még mindig nem készültek el, pedig nagy szükség lenne rájuk, ellenpontként olyan tervek is kész projektként kerülnek néha nyilvánosságra, amelyeknek a szükségessége komoly kérdőjeleket vet fel bennem. Bárhogy is legyen, valahogy úgy vagyok vele, hogy most Andy Warhol tizenöt percét élem - nem a hírnév miatt, hanem mert meghallgatnak, olyan eredményeket tudok elérni, amelyek máshonnan nem sikerülhetnek -, amelynek minden pillanatát kihasználom és élvezem.
