Vezetőnek sokkal inkább születni kell, mint megtanulni a szakmát - mondta a Napinak Dénes Gábor, a Menedzserek Országos Szövetségének főtitkára a Menedzserek a szervezetben című konferencián. Az olyan tényezők, mint a gének, a szociális és családi háttér és nevelés lényegesen többet számítanak, mint a későbbi tanulmányok - ez azonban nem jelenti azt, hogy menedzserek gyerekeiből lennének feltétlenül a legjobb menedzserek. Dénes szerint ideális esetben az apa nem diktatórikus személyiség és a szülők kreativitást igénylő játékokat adnak gyermekük kezébe, akinek vezető egyénisége már az első gyermeki közösségekben, a bölcsődében vagy óvodában is megmutatkozik. Az értelmi intelligencia mellett ugyanakkor egyre hangsúlyosabb az érzelmi is. A főtitkár szerint egy jó menedzser képes átlátni a csapat tagjainak különböző érdekeit és motivációit és képes összhangba hozni azokat.
Persze nem mellékesek a tanulmányok sem: egy menedzsernek mindenképpen tisztában kell lennie közgazdasági és vezetés-szervezési alapismeretekkel, ezután specializálódhat valamely szakterületre. Fontos a matematikai megalapozottság, de nem a hagyományos értelemben - sokkal inkább a racionalitást feltételező matematikai gondolkodásmód. Az emberek ugyanis jellemzően algoritmusok szerint gondolkodnak, és amikor ez a folyamat valamiért megakad - vagyis valamilyen probléma merül fel -, akkor kap kulcsszerepet a kreativitás és adott esetben a logikus, matematikai gondolkodásmód.
Az ideális menedzser hosszú távon hiteles, érték- és munkahelyteremtő, csapatjátékos, egyensúlyteremtő, létrehozza és ápolja a szervezeti kultúrát, társadalmilag érzékeny, a versenytársak által is elismert, a nemzetközi viszonyokban is otthon van és sokoldalú - vázolta fel az eszményi vezető képét Dénes. Kérdésünkre, hogy akár a hazai, akár a nemzetközi mezőnyből kire illik leginkább ez a leírás, annyit mondott: mindenkire és senkire. Ideális menedzser nincs, de mindegyikükben megtalálható a felsorolt pozitívumokból egy vagy több. A menedzseri lét elsősorban szolgálat - összegezte röviden filozófiáját a főtitkár. Szolgálat a belső és külső stakeholderek felé egyaránt, vagyis a tulajdonosok, a munkavállalók, az üzleti partnerek, a fogyasztók és a cég környezete felé is.
Bár a csúcsmenedzserek jellemzője, hogy éppen úgy megállják a helyüket a legkülönbözőbb tevékenységekkel foglalkozó nagyvállalatok élén, a főtitkár szerint az időfaktor miatt fontos a specifikáció - egy új iparág viszonyainak megismerése ugyanis sok időt igényel, miközben a menedzsereknek gyorsan át kell látniuk a vállalat helyzetét, és adott esetben gyorsan kell dönteniük is. Lényeges különbség az is, hogy egy vezető multinacionális nagyvállalatot vagy annak egy adott országban működő leányvállalatát irányítja - az előbbi esetben ugyanis a menedzsernek jóval szélesebb "pályát" kell átlátnia és a váltás gyakran itt sem könnyű.
A kiöregedő menedzserek előtt ugyanakkor nem áll túlzottan fényes jövő: ötven felett hasonló munkakörben multinacionális vállalatnál már aligha helyezkedhetnek el, saját vállalkozásaik pedig inkább kényszervállalkozások általában, és nem is érnek el vele különösebb sikert. Nem túl jellemző ennek az életútnak a fordítottja sem Magyarországon, vagyis az, hogy kisvállalkozások növik ki magukat multinacionális méretűre - ennek elsődleges oka Dénes szerint az, hogy a vállalkozók nem szívesen engedik ki a kezükből a kormánykereket, vagyis tulajdonosként nem engedik át az irányítást egy menedzsernek, miközben bizonyos méret felett ez már elengedhetetlen lenne, így nem is tudnak kellő hatékonysággal működni.
Plankó Gergely