– Mi a véleménye a magyarok oly sokat szidott környezettudatosságáról, környezeti értékrendjéről, gondolkodásmódjáról?
– Szerintem az emberek gondolkodásával nincsen semmi baj, nem tér el lényegesen a nyugat-európaiakétól. Legfeljebb időbeni eltérés mutatkozik, ami azzal függ össze, hogy a környezetért a lakos, az egyedi ember csak akkor tud tenni, ha rendelkezésére bocsátjuk a megfelelő infrastruktúrát, amelyen belül kifejtheti tevékenységét.
Szelektív hulladékgyűjtésre akkor lehet valakit biztatni, ha odatesszük a lakóhelye közelébe a hulladékgyűjtő edényt. Magyarországon most érett meg a helyzet egy ilyen infrastruktúra megteremtésére, és már látszik is az eredmény: a szelektív gyűjtés tisztasága, azaz, hogy mennyi oda nem való anyag kerül a szemetesekbe, messze jobb nálunk, mint az európai vagy akár a nyugat-európai átlag. Ami a szelektív gyűjtők gyújtogatását illeti: én már elég régen figyelem a várost és az a tapasztalatom, hogy a vandálok mindig megtalálják tevékenységi területüket. Bízom benne, hogy amint elvész az újszerűség varázsa, megszűnnek a kukák elleni támadások.
– Mire büszke leginkább, ha visszatekint az elmúlt évekre?
– Arra, hogy sikerült meghonosítani egy olyan modellt Magyarországon, amelynek az Öko-Pannon lett az úttörője. Ez a koordináló szervezeti modell azon az elgondoláson alapul, hogy a gyártói felelősség teljesítése a nagyszámú kötelezett számára egyenként nem lehetséges vagy nehezen megoldható feladat, ezért szükség van egy olyan szervezettípusra, amely a kibocsátók és a hulladékgazdálkodás szereplői között ellátja a koordinációs, transzmissziós feladatokat. E modell korábban nem volt ismert és – bár gondolata már 1995-ben fölmerült – a „történelmi helyzet” egészen 2002-ig nem tette lehetővé, hogy a gyakorlatba is átültessük. Ma már mintegy 25 hozzánk hasonló szervezet létezik, amely a mi úttörő gyakorlatunkat többé-kevésbé átvéve dolgozik. Mi vagyunk azonban az elsők és ma is a legjelentősebbek ezen a területen.
– Mi volt az Öko-Pannon tevékenységének fő kerékkötője?
– A legtöbb problémát a külső tényezők okozták. Mivel a tevékenységünket jogszabályok szorítják szigorú keretek közé, a legtöbb álmatlan éjszakát a hirtelen, váratlan és az alkalmazkodáshoz szinte lehetetlenül késői időben bekövetkező jogszabály-módosulás, illetve módosítás okozta. Természetesen egy ilyen nagy rendszerben, ahol sok partner van, mindig adódnak az együttműködésben napi problémák, de ezek a rendszer működésének elkerülhetetlen, kezelhető velejárói.
– A műanyagipartól kezdve a szeszgyártáson át az élelmiszer-feldolgozásig nagyon sokféle tevékenységgel foglalkoztak az Öko-Pannon alapítói. Nehéz volt összefogni, együttműködésre bírni ezeket az eltérő kultúrájú, méretű és számos más aspektusban is különböző cégeket?
– Így visszatekintve hatalmas feladat volt, egyes vállalatokat évekig kellett győzködni. Tulajdonképpen nem is baj, hogy 1995-től 2000-ig építkezhettünk, hiszen nagyjából eddig tartott, amíg a gondolkodásnak a projekt sikeréhez szükséges egységes szintje létrejött. Majd 2002-re végül eljutottunk oda, hogy 35 olyan alapítóval büszkélkedhettünk, amelyek elkötelezetten támogatták ezt az elgondolást, mert már hittek a sikerre vihetőségében és a szükséges forrásokat is biztosították.
– A zöld szervezetek és az Öko-Pannon nem mindig értett egyet abban, hogy mi szolgálja leginkább a fenntartható fejlődést. Milyen ma az együttműködés?
– A zöldek egyre kevésbé, sőt ma már szinte egyáltalán nem támadnak bennünket, hiszen az évek során sikerült megismerni egymás szempontjait. Megértették, hogy mi is a környezetügyért munkálkodó szervezet vagyunk, és arra törekszünk, hogy a környezeti célt a lehető legkisebb lakossági ráfordítással teljesítsük, mert a számlát végül mindig a fogyasztók fizetik. Kiegyensúlyozott, jó partneri viszonyt sikerült mára kialakítani, ami a közös projektekig terjed.
– Nemrégiben felhívta a figyelmet arra, hogy mivel a hazai újrahasznosítás 65-70 százaléka Öko-Pannon Kht.-hez kötődik, ideje a minőségre helyezniük a hangsúlyt. Mit jelent ez?
– Egy induló rendszernél, amikor még az alapvető, főképpen mennyiségi célkitűzéseket kell teljesíteni, nyilvánvalóan nem a hatékonysági szempontok az elsődlegesek. Minél nagyobb azonban egy rendszer – ez különösen vonatkozik a lakossági szelektív hulladékgyűjtésre, ami eléggé költségigényes –, a hatékonyság annál inkább előtérbe kerül. Mostantól arra kell fokozottan figyelnünk, hogy a Magyarországon jelenleg elég magas fajlagos költségek csökkenjenek. Meg kell vizsgálni például a gyűjtőszigetek elhelyezkedését, a szállítási távolságokat és azt, hogy egy adott területen lévő lakosság milyen arányban veszi igénybe a szigeteket. Egy nyugat-európai hatékonyságú rendszer létrehozása 10-12 évet vesz igénybe, ebből Magyarországon 4-5 éven vagyunk túl.
– Részt vesz a maradék 6-7 év munkáiban vagy belefáradt már az örökös harcba a jogszabályalkotókkal és a tagokkal?
– Arra nem tennék kötelező ígéretet, hogy tíz év múlva is ezt fogom csinálni, de a következő két éven belül biztosan nem tervezek munkahely-változtatást.
Willin-Tóth Kornélia