BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A félelem és a kényszer alig motivál

Jelentősen javíthatja a költséghatékonyságot, ha a cég vezetése nemcsak a saját céljait veszi figyelembe, hanem az alkalmazottakét is – vélik a Profiles International szakemberei.

2006. május 1. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Magyarországon is egyre több vállalat menedzsmentje döbben rá, hogy a cég vagyonának egyik legfontosabb részét a képzett munkaerő alkotja, ezért nem mindegy, hogyan sáfárkodnak az úgynevezett humán tőkével – vélekedik Trizna Júlia. A Profiles International (PI) magyarországi ügyvezető igazgatója szerint ma már itthon is sok vezető ismeri azt a nemzetközi kutatások által igazolt tényt, hogy a munkáját örömmel végző, elkötelezett dolgozó legalább kétszer olyan jó eredményt érhet el, mint a félelem vagy a kényszer által motivált társa, ezért fontos, hogy a megfelelő ember kerüljön a megfelelő helyre.
Nemcsak a vezetők hibája, hogy ez még nem általánosan elfogadott szemlélet, hiszen gyakran őket is csak egy-két évre nevezik ki, így nem érdekeltek abban, hogy hosszú távon is eredmények legyenek – véli Trizna, aki szerint sok vállalatnál még ma is elsősorban költségtényezőnek tekintik a munkaerőt és nem tőkének. Ennek elsősorban nem az adófizetési kötelezettség az oka: hiányzik az a szemlélet, mely szerint a dolgozók alkotják a vállalat legnagyobb tőkeerejét. Felmérések szerint rendkívül magas megtérülési rátával rendelkeznek azok a beruházások, amelyekkel a munkavállalókat teszik eredményesebbé. Deiric McCann, a PI európai vezetője szerint akkor lehet sikeresen és hatékonyan működtetni egy céget, ha az a saját, egyértelműen meghatározott célja mellett az adott munkakör ellátására alkalmas alkalmazott céljait is szem előtt tartja, hiszen így szinten tartható az érdeklődése az adott munka iránt. Ha egy vezető segít az alkalmazottainak elérni kitűzött céljaikat, akkor azok a céget is hozzásegítik majd a kitűzött cél eléréséhez – tette hozzá McCann.
A világ legeredményesebb ötszáz vállalatának háromnegyede rendszeresen használ munkaerő-értékelő teszteket. Az a cég, amely a hr legújabb, komplex eszközeit nem tekinti az eredményes, profittermelő vállalati munka szerves és nélkülözhetetlen tartozékának, lemarad – mondta Trizna. A Profiles magyarországi ügyfeleinek aránya megegyezik a tengerentúli és az európai uniós országokéval, szolgáltatásait 40 százalékban a multik, 60 százalékban a kis- és középvállalatok veszik igénybe. Az értékelés által javasolt változtatások, átalakítások néha csak finomhangolást jelentenek, máskor egészen drámai fordulatot igényelnek.
Egy gyógyszerkereskedő cégnél például igen nagy fluktuáció volt az orvos látogatók között, ezért segítséget kértek az elvándorlás megállításához. A vállalat értékelésénél kiderült, hogy mindig önálló, magabiztos embereket választottak ki, mert úgy gondolták, hogy a mai versenyközpontú piaci viszonyok között csak ilyenek tudnak helytállni. Egy dologgal nem számoltak: a kereskedelmi igazgató olyan autokratikus vezető volt, hogy vele egyetlen magabiztos, önálló ember sem tudott együttműködni. A Profiles ezért a kézi vezérlést is elviselő, nem önálló, de nagyon kitartó munkatársak felvételét javasolta. Attól kezdve, hogy ehhez igazították a kiválasztási szempontjaikat és döntéseiket, megszűnt a fluktuáció – tette hozzá Trizna.

Egerszalóki Tímea
Egerszalóki Tímea

Ez is érdekelhet