BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kétmilliárd jut az idén a hátrányos helyzetűek foglalkoztatására

Tavaly az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) projektjei révén 5500 ember kapott munkát.

2005. június 20. hétfő, 23:59

Ha munkanélküliségről beszélünk, elsősorban azokra az emberekre gondolunk, akik a nagy elbocsátások során vesztették el állásukat, illetve a diplomás pályakezdőkre vagy az ország keleti részén élő állástalanokra, akik megfelelő számú munkahely híján nem dolgozhatnak. A társadalomnak azonban van egy olyan része, amelynek – például szakképesítés hiányában – még a fentieknél is kevesebb az esélye arra, hogy munkát találjon. Ezeket az embereket, a velük foglalkozó civil szervezeteket célozzák meg az OFA támogatásai.
A szervezet elsősorban a munkaerőpiac perifériájára szorult munkanélkülieket segíti, így pályázati kiírásaiban kiemelt figyelmet fordít a hátrányos helyzetű térségekre és rétegekre. Tavaly az OFA 4,3 milliárd forintot költött a programokra, amelyek mintegy 60 ezer embert érintettek.
A közalapítvány rendelkezésére az idén kétmilliárd forint áll – mondta Molnár Györgyné, az OFA kuratóriumának elnöke a közalapítvány éves konferenciáján. A kiírni tervezett programok között van a Lakmusz, amely a gyermekvédelmi szakellátásból kikerült szakképzetlen munkanélküli fiatalok képzésében, foglalkoztatásában segít, valamint támogatja a lakhatásukat. A programok többek között a többgenerációs munkanélküliséggel küszködő családok munkaerő-piaci reintegrációját, a büntetés-végrehajtási intézetekben fogva tartott, illetve onnan szabaduló emberek és családtagjaik társadalmi beilleszkedését, valamint a roma munkanélküliek elhelyezkedését is segítik.

Bodolóczki Linda
Bodolóczki Linda

Ez is érdekelhet