Pályázaton keres új tulajdonost a 2006-ban alapított, tavaly december óta felszámolás alatt álló Euro Invest Beruházó és Ingatlanfejlesztő Kft. zuglói ingatlanának felszámolója, a PK-Econo Kft. - tudta meg a Napi. Budapest XIV. kerületében, az Egressy út 11-15. szám alatt lévő, közel 14 ezer négyzetméter alapterületű ingatlan ajánlott eladási ára nettó 800 millió forint. Az érdeklődők szeptember 20-án 12 óráig nyújthatják be pályázataikat a felszámoló budapesti irodájában. A mostani pályázat az ingatlan második meghirdetése, az előző alkalommal nem érkezett ajánlat - mondta Sóvágó Gyula felszámolóbiztos. Az előző, júliusi pályázaton még nettó 1,2 milliárd forintos, azaz harmadával magasabb irányáron kínálta a felszámoló az ingatlant - derül ki a Cégközlönyből. Az új kiírás szerint a romos állapotú épületben lakások találhatók, amelyekben bérlők is vannak, az épület kiürítésére azonban peres eljárás van folyamatban, az ott részben jogcímmel, részben jogcím nélkül lakókkal szemben. A felszámoló az ingatlant per- és tehermentesen, a meglévő bérleti jogviszony átadásával, a kellékszavatosság teljes körű - az esetleges környezetszennyezésre, rejtett hibákra, rendeltetésszerű használhatóságra, műszaki állapotra is kiterjedő - eladói kizárása mellett értékesíti.
Az Euro Invest tulajdonosa a liechtensteini bejegyzésű The CI Holding Establishment. A cégbírósági adatok szerint az ingatlan-adásvétellel foglalkozó társaság 2008 végén csaknem kétmilliárd forintos kötelezettségállománnyal rendelkezett, követelésállománya pedig 302 milliót tett ki. Mérleg szerinti eredménye 289 milliós veszteséget mutatott. Az APEH-nak 302 millió forinttal tartozott.
