A Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozó Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) elektronikus árlejtés szolgáltatás, valamint a kapcsolódó közbeszerzési és egyéb szolgáltatások biztosítására kiírt tendere - amelynek elhúzódását az ÁSZ is kifogásolta - augusztusban zárult le. Ennek nyomán a KSZF három ajánlattevővel - az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer Kft.-vel, az Electool Hungary Kft.-vel és az eeebid Kft.-vel - kötött augusztus 27-től egy évig vagy a 150 millió forintos keretösszeg kimerüléséig hatályos keretmegállapodást az elektronikus közbeszerzési szolgáltatás igénybevételére. Így a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó intézmények és az eljáráshoz önként csatlakozó szervezetek e három cég közül választhatják ki, hogy melyikük közreműködésével bonyolítják le közbeszerzési eljárásaik során az elektronikus árlejtést. Az e-árlejtés a jelenleg még papíralapon lefolytatott közbeszerzési eljárás egyik kiegészítő eleme lehet, amely az utolsó árajánlat benyújtását követően teszi lehetővé a pályázóknak, hogy akár a piaci árszint legalját megcélozva, egymással versenyezve újabb és újabb, a kiíró számára kedvezőbb ajánlatot tegyenek - mondta lapunknak Deák Zoltán, az Electool Hungary üzletfejlesztési vezetője. (Az eddigi gyakorlat szerint a szállítók az utolsó írásos ajánlatukon már nem módosíthattak, ami sokaknak feszültséget és bizonytalanságot okozott.) Az árlejtés így a versenyt is demokratizálja - véli a cégvezető -, ennek következtében kevesebb lehet a megkérdőjelezhető döntéshozatal, kevesebb ügye lehet a Közbeszerzési Döntőbizottságnak is. A verseny növelése pedig jelentős megtakarításokat hozhat az ajánlatkérőknek. Az elektronikus árlejtés megfelelőjét e-aukció néven a versenyszféra vállalatai több éve sikeresen használják.
A központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó ajánlatkérők beszerzései során a KSZF által kiválasztott három szolgáltató nemcsak az e-árlejtéshez szükséges technológiát biztosítja az ajánlatkérők számára, hanem akár teljes egészében lebonyolítja a folyamatot a szabályokat nem ismerő ajánlatkérők számára. A tájékoztatásra és a problémák kezelésére ügyfélszolgálatot is működtetniük kell.
