Irodabútorok szállítására és a kapcsolódó szolgáltatások ellátására írt ki nyílt közbeszerzési eljárást a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozó Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF). A központosított beszerzéseket lebonyolító szervezet két és fél évre szóló szerződéseket köt a nyertesekkel, várhatóan novemberben, évi nettó 2,9 milliárd forint keretösszegben. A költségvetési szervezetek az elmúlt években az előzetesen tervezettnél nagyobb mennyiségben vásároltak irodabútorokat - a közbeszerzési eljárásokat a KSZF bonyolítja le és köt szerződést, de a vásárlásokat az intézmények intézik és saját vagy uniós forrásból finanszírozzák -, így az előző, 2006 novemberében szintén két és fél évre, nettó 4 milliárd forint keretösszegre kötött megállapodások idő előtt teljesültek. A keret 2009 májusa helyett már idén májusban kimerült. (A KSZF tavalyi éves összesítéséből is kiderül, hogy egy év alatt mintegy 400 millió forinttal többet, összesen 3,2 milliárd forintot költöttek a költségvetési szervek irodabútorra, mint 2006-ban.)
Az "udvari" beszállítói kör egyébként évek óta változatlan. A KSZF 2006-ban összesen tizenegy céggel, illetve konzorciummal kötött keretmegállapodást: a Balaton Bútorgyár Zrt.-vel, a Samas Hungária Kft.-vel (korábban Falco-Sopron), a Garzon Bútor Kft.-Garzon Bútor Zrt.-vel, az Impala Bútorkereskedő Kft.-Mezőkövesdi Bútoripari Kft.-Sellaton Zrt.-vel (közös ajánlattevők), a Gyulai Fafém Bútor Zrt.-vel, a Kemabo Kft.-vel, a Linea Bútor Stúdió Kft.-vel, a SandraFrom Euromobili Kft.-vel, az Orako-Ekler Komplex Zrt.-vel, a Telmex Zrt.-vel, valamint a Dejtár-Rapid Kft. és a Meta Vasipari Kft. alkotta konzorciummal. Az utóbbi konzorciumon és a Sellatonon kívül ugyanezek a cégek nyerték meg a 2004-es irodabútor-szállításra kiírt központosított közbeszerzési eljárást is (Napi, 2006. november 30.).
A KSZF most öt részteljesítésre bontva - fa-fém, illetve fém-fa kombinációban, egyszerű ügyintézői, emelt szintű ügyintézői, valamint középvezetői, egyszerű felsővezetői kategóriában - keres beszállítókat. A pályázaton ajánlatot benyújtóknak rendelkezniük kell többek közt 2005., 2006. és 2007. években, részteljesítésenként évi nettó egymilliárd forintot meghaladó irodabútor-forgalommal, míg az emelt szintű ügyintézői kategóriákban indulóknak nettó 1,5 milliárdot meghaladó forgalom a követelmény. Az ajánlatokat október 20-ig lehet a KSZF-hez benyújtani.
A bútorokból mintegy ezer, a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó szervezet - kivéve a minisztériumok és a MeH - rendelhet, valamint a rendszerhez önkéntesen csatlakozó intézmények.
