A PTE kollégiumainak rekonstrukciójára és húsz évig tartó üzemeltetésére (hét épületben kollégiumi, egyben pedig oktatási infrastrukturális szolgáltatások nyújtására) kiírt közbeszerzést 26,99 milliárd forintos ajánlatával a Strabag-MML Magas- és Mérnöki Létesítmény Építő Kft. és az Immorent PPP Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Kft. alkotta konzorcium nyerte meg - tudta meg a Napi. A szaktárca és az egyetem tavaly állapodott meg arról, hogy az ország egyik legnagyobb egyetemének nyolc kollégiumát (öt pécsit, egy szekszárdit, egy szombathelyit és egy zalaegerszegit) ppp-konstrukcióban, azaz magántőke bevonásával bővítik és korszerűsítik. A nyertes beruházónak a PTE 112,47 millió forint havi szolgáltatási díjat fizet. Az építők mindenütt kicserélik a teljes közműhálózatot, átalakítják a szobákat és a közösségi helyiségeket, felújítják az irodákat, konyhákat és a többi kiszolgálóhelyiséget. A Boszorkány úti, mintegy nyolcszáz férőhelyes kollégium rekonstrukciója a közelmúltban már elkezdődött, és várhatóan a következő tanév elejére be is fejeződik. Az ütemterv szerint még idén elkezdődik az Universitas utcai és a Szent Mór kollégium átalakítása. A rekonstrukciót követően az utóbbi épületben lesz az egyetem igazgatási központja. Ezt követően a két Jakabhegyi úti és a Szántó kollégium felújítására kerül sor és ezzel párhuzamosan elkészül a megyeszékhelyen lévő három másik diákszálló is. A teljes rekonstrukció 2010-re fejeződik be, amikor Pécs Európa kulturális fővárosa lesz.
