Úgy tudjuk, a rövid határidő volt az oka annak, hogy a Budapest Airport (BA) Zrt. érvénytelennek nyilvánította a repülőtér fejlesztésére kiírt korábbi nemzetközi közbeszerzési eljárását, amelyet most újra meghirdetett. A BA a Ferihegy 2 terminál épületének átépítésére és bővítésére - a 12 ezer négyzetméteres utasforgalmi terület elbontására, egy 50 ezer négyzetméteres új utasforgalmi rész építésére és 35 ezer négyzetméter utasforgalmi terület egyéb speciális repülőtéri rendszerekkel való együttes átépítésére - keres ajánlattevőket. Ezúttal március 20-ig jelentkezhetnek a pályázók a tárgyalásos közbeszerzési eljárásra. Az elbírálás során az ajánlati ár lesz a meghatározó: az erre tett ajánlatot 80 százalékos súlyszámmal értékelik, míg a kivitelezés módszerét 15 százalékkal, a teljesítés határidejét pedig 5 százalékkal. Miután az új pályázatot a korábbi után csak néhány hónappal írták ki, az várhatóan nem okoz majd csúszást a kivitelezésben. A BA korábban azt vállalta, hogy 2011-ig több mint 261 millió eurót költ Ferihegy fejlesztésére.
