Médiatervezésre, valamint médiafoglalásra és -vásárlásra írt ki új közbeszerzési eljárást a Magyar Posta Zrt. – derül ki a TED-ben megjelent hirdetményből. A nyertes ügynökség feladata lesz a pr- és marketingcélú hirdetések megjelentetése a nyomtatott, elektronikus és online médiában, valamint a kültéri hirdetési felületeken, elsősorban Magyarországon, de esetlegesen az EU tagországaiban, illetve Oroszországban, Ukrajnában és Horvátországban. A szerződés keretösszege – egy évre – nettó 600 millió forint, amelynek fele fix érték, a másik fele pedig opcionális. A tárgyalásos közbeszerzés jelentkezési határideje december 3. Azok a cégek jelentkezhetnek – egyéb feltételek teljesítése mellett –, amelyek az előző három évben rendelkeznek évi egymilliárd forintos nettó árbevétellel, amelynek 70 százaléka a közbeszerzés tárgya szerinti médiatervezésből és -vásárlásból származik.
